III. Katona Mihály Napok

Búcs. A hétvégén rendezik meg Búcson a III. Katona Mihály Napokat, amelynek társszervezői a Bulcsu Polgári Társulás, a Katona Mihály Alapiskola, valamint a Búcsi Református Egyház.

Búcs. A hétvégén rendezik meg Búcson a III. Katona Mihály Napokat, amelynek társszervezői a Bulcsu Polgári Társulás, a Katona Mihály Alapiskola, valamint a Búcsi Református Egyház. Szombaton műveltségi vetélkedővel veszi kezdetét a rendezvénysorozat, amellyen a helyi és környékbeli alapiskolák tanulói mérik össze tudásukat. Délután Jókai Éva Templomok egy grafikus szemével című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd a helyi alapiskola diákjai Háry János daljátékát adják elő. A Vén Diák Band fellépésével és a műveltségi vetélkedő kiértékelésével ér véget a szombati program. Vasárnap ünnepi istentiszteletre és Katona Mihály emléktáblájának, valamint sírjának megkoszorúzására kerül sor. A rendezvénysorozat részének tekinthető a Nagy János műveiből a hét elején nyílt kiállítás is, amelynek helyszíne a búcsi magyar tannyelvű alapiskola. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?