Így szavazhatunk a mai megyei választásokon

<p>Ma választunk új megyefőnököket és megyei önkormányzati képviselőket, reggel héttől este tízig járulhatunk az urnákhoz. Akik minden választáson részt vesznek, már gyakorlott szavazóknak számítanak, egyeseknek azonban ez lesz az első választásuk.&nbsp;</p>

A minél zökkenőmentesebb voksolás érdekében összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat. A megyei önkormányzati választás egynapos, azaz csak ma járulhatunk az urnákhoz. Hivatalosan a szavazóhelyiségek reggel héttől este tízig vannak nyitva, ám szükség esetén a polgármester elrendelheti, hogy már korábban megnyissanak egy-egy helyiséget. Az esti tíz órai időponton azonban nem lehet változtatni, 22.00-kor az egész országban befejeződik a voksolás. Utána azonnal elkezdődik a szavazatok összeszámlálása, és már holnap kiderül, kiket juttattunk a megyei parlamentekbe. Nem biztos, hogy megyefőnököt sikerül első nekifutásra választani, ahhoz ugyanis meg kell szerezni az összes leadott érvényes szavazat több mint felét. Ha ez egyik jelöltnek sem sikerül, lesz még egy forduló, melybe az a két jelölt jut tovább, akik az elsőben a legtöbb szavazatot kapták. Az esetleges második fordulót 2013. november 23-ára tervezik. Szükséges iratokAhhoz, hogy a szavazat érvényes és a voksolás zavartalan legyen, még mielőtt elindulunk a szavazóhelyiségbe, ellenőrizzük, megvan-e minden, amire szükségünk van.Ne felejtse otthon személyazonossági igazolványát és a szemüvegét. Útlevelet, jogosítványt vagy más iratot nem fogadnak el. Fontos szempont, hogy az urnához járuló személy a szavazás pillanatában már be kellett, hogy töltse 18. életévét. Börtönbüntetésüket töltő és a cselekvőképességükben korlátozott személyek nem vehetnek részt a választáson. Külföldiek is voksolhatnakA megyei választások alkalmával nem lehetett választóigazolványt intézni, mindenki csak az állandó lakhelye szerinti szavazóhelyiségben járulhat az urnához.Nem az állampolgárság, hanem a lakhely mérvadó, és ez esetben olyan külföldiek is szavazati joggal rendelkeznek, akiknek az adott megyében, községben van az állandó lakhelyük. Nekik erről egy hatósági igazolást kell felmutatniuk. A Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező külföldi állampolgárok közül a legtöbben Galántán élnek (2180 személy), a legkevesebbet – mindössze 680 külföldit – Pöstyénből jelentették. A megyék közül Pozsonyban van a legtöbb külföldi, itt összesen 15 540-en élhetnek szavazati jogukkal. Első lépés a szavazóhelyiségbenMielőtt igazolja magát a választási bizottság előtt, a szavazóhelyiségben érdemes megnézni a kifüggesztett mintát, hogyan kell kitölteni a szavazólapokat. Olvassa el a szavazási útmutatót, és ha valami nem világos, kérdezze meg a választási bizottságot. Ha nem biztos a dolgában, kérdezze meg azt is, valaki visszalépett-e a jelöltek közül. Miután mindenről tájékozódott, a bizottságnak adja oda személyazonossági igazolványát. Ellenőrzik adatait, s ha kiderül, hogy a lakhelye szerinti szavazóhelyiségbe ment, csak nem szerepel a polgárok jegyzékében, a testületnek kötelessége beírni önt a jegyzékbe. Ezután kap egy üres borítékot és két szavazólapot. Mire ügyeljünk, hogy a voks érvényes legyen?A borítékkal és a két szavazólappal elvonul a szavazófülkébe, a választójogi törvény értelmében ugyanis a szavazásnak titkosnak kell lennie, azaz elkülönített helyiségben kell történnie. Ellenkező esetben a szavazat érvénytelennek minősül. Ügyelni kell arra is, hogy kizárólag karikázni lehet, éspedig csak a név előtti sorszámot. Az egyik lapon a megyeelnökjelöltek, a másikon a képviselőjelöltek szerepelnek. Az előbbin csak egy személy neve előtt karikázzuk be a sorszámot. Az utóbbin maximum annyi jelölt neve előtt karikázhatjuk be a sorszámot, ahány képviselő az adott választókörzetből bejuthat a megyei parlamentbe. A szavazólapon jól látható helyen rajta van, hogy az adott választókörzetben legfeljebb hány megyei képviselőt választhatunk. Ezúttal nem pártokra voksolunk, de a jelöltek neve mellett feltüntetik azt is, milyen pártot vagy mozgalmat, esetleg koalíciót képviselnek. Elméletileg az összes képviselőt más-más pártból válogathatjuk össze, vagy ellenkezőleg, figyelhetünk a pártbeli hovatartozásra, és aszerint karikázzuk a nevek előtti számokat. Érdemes többször is ellenőrizni, jó nevet választottunk-e.Ha eltévesztette, nem szabad átfirkálni, mert szavazata érvénytelen lesz. Inkább szóljon a választási bizottság tagjainak, kérjen új szavazólapokat! A végén ne felejtse el borítékba tenni őket, a leragasztott borítékot kell az urnába dobni. Teendők egészségi problémák eseténA szavazólapok kitöltése során egyedül kell lennünk. Ha valaki egészségi problémákkal küszködik, nem tud járni, segítségre szorul, a szavazóhelyiségbe mehet a családjával, ismerősével, de kizárólag egyedül szavazhat, azaz a fülkében már sem családtagjai, sem barátai, sem a választási bizottság tagjai nem lehetnek jelen, amikor bekarikázza a jelöltek neve előtti számot. Ha a választópolgár egészségi okokból (balesetet szenvedett, nem tudja használni az ujjait, vak stb.) nem képes egyedül kitölteni a lapot, valaki elkísérheti a szavazófülkébe, és az utasításai szerint karikázhat. Ha kell, az urnába is bedobhatja helyette a borítékot. A segítő személy semmiképpen sem lehet a választási bizottság tagja. Az ágyhoz kötött fekvő betegek megkérhetik a lakhelyük szerinti körzeti választási bizottságot, hogy küldjön lakásukra egy mozgóurnát. Ilyen esetben két bizottsági tag házhoz szállítja a szavazólapokat, a borítékot és az urnát, és a polgár otthon szavazhat, miközben a bizottsági tagok ügyelnek a voksolás titkosságára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?