Ígéret már van a közalkalmazottak bérének emelésére

Pozsony |

<p>A kormány&nbsp;már&nbsp;jövőre kidolgozza a közalkalmazottak tarifabérének az emelésével kapcsolatos jogszabályt &ndash; jelentette be a közszolgálati televízió tegnapi vitaműsorában Ján Richter munkaügyi miniszter.&nbsp;</p>

Richter azonban továbbra sem képes felmérni, hogy ez alapján mikortól várható a tarifabérek tényleges növekedése. „Az emelésen már régebben dolgozik egy szakbizottság. Ez dönt majd például arról, hogy hány tarifasáv marad meg. A végeredményre azonban még várnunk kell” – mondta Richter, aki szerint már tárgyalnak a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel is. „A közalkalmazottak tarifabérének az emelése az államnak nagyjából 250 millió eurójába kerül majd” – tette hozzá a miniszter. 

Jozef Mihál ellenzéki képviselő, volt munkaügyi miniszter azonban nem bízik Richter ígéreteiben. „A parlamenti választások előtt egész biztosan nem nő a közalkalmazottak tarifabére” – vallja Mihál. Szerinte az állam igazságtalanul jár el a saját alkalmazottaival: míg a magánszférában foggal-körömmel harcol a béremelésekért, a közalkalmazottak csak szimbolikus emelésekre számíthatnak. „Egy szakmai gyakorlat nélküli, főiskolát végzett alkalmazott kezdő fizetése a közszférában idén 495 euró, miközben az elmúlt hat évben csak 66 euróval nőtt. A magánszférában ugyanekkor 153 eurós növekedést regisztráltunk” – tette hozzá Mihál. 

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: FICO-SHOW

Richter elismerte, hogy a közszférában a tarifabérek rendezetlensége miatt manapság sokan a minimálbérnél is kevesebbet keresnének, a különbözetet így az államnak kell kiegyenlítenie. „Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a középiskolai és az általános iskolai végzettséggel rendelkezők ugyanannyit keresnek, ami nem jó, ezért ezen is változtatnunk kell” – mondta Richter. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?