Idéző jelek

(Idéző jel — idézőjelek között) Honismereti Kiskönyvtár sorozatában Ipolyság — A zsidóság története és emlékei címmel rövid összefoglalót jelentetett meg a komáromi KT Kiadó Danis Ferenc nyugalmazott ipolysági iskolaigazgató, helytörténész tollából. A füzet idéző jel egy olyan közösség múltjáról, melyet a történelem idézőjelek közé tett. Az aranykor és a vészkorszak idézőjelei közé. A kiadvány borítólapját is idézőjelként foghatjuk fel; ez fogja közre és tartja tragikus foglalatban az idézetet, vagyis az Ipoly menti zsidóság egy évszázadnyi múltját. A címlapon az 1852-ben emelt első ipolysági zsinagóga a közösség megjelenését, létét jelképezi, míg a hátlapon Kutak Adrien ipolysági kerámiaművész siratófala a városból és környékéről halálba hurcolt zsidók nevét s emlékét őrzi.

(A monarchia idézete) A pöstyéni fürdőt alapító Winter Sándor felmenője, Winter Fülöp már 1850-ben letelepedik Ipolyságon. Hont vármegye zsidósága 1852-ben Ipolyságon felépíti az első zsinagógát. Zsidó népiskola 1874-től működik — egy időben a város legnagyobb elemi iskolája. A 19. század második felében 500—800 zsidó él Ipolyságon. A status quo közösségből 1876-ban kiválik az ortodox hívők csoportja, amely 1893-ban felépíti első saját zsinagógáját is (a másodikat az 1920-as években). A status quo közösségnek félezer, míg az ortodoxnak másfélszáz-kétszáz híve van. A legtöbb zsidó kereskedő, kisiparos. Az első világháború előtt a város nyolc orvosa közül hat zsidó, a tizenegy helyi ügyvédből nyolc. A zsidóság a város összlakosságának 12 százalékát és az adóbevételek háromnegyedét adja.

(A republika idézete — magyar mivolt csehszlovák idézőjelben) Az ipolysági zsidóság történetét felelevenítő, 1994-ben Örökmécses címmel Izraelben kiadott kötet egyik szerzője, Klein Károly így emlékezik az 1918 előtti korszakra: „Öntudatosan vallották a zsidó vallást, de jól beszéltek magyarul, és a magyar társadalom és kultúra részeseinek tartották magukat.” Az impériumváltás ellenére ez volt jellemző az első Csehszlovák Köztársaság idején is. „A zsidók az első republikában továbbra is megmaradtak régi kereteikben mint zsidó (izraelita) vallású magyarok. Egymás között, valamint a hivatalokban magyarul beszéltek”, és kivették részüket „minden politikamentes magyar kultúrtevékenységből”. A zsidó elemi iskolában a masaryki érában is végig a magyar marad a tanítás nyelve.

(A zsidóság — az őt és egymást is pejorizáló népek idézőjelében) „Magyar anyától születtem, / Magyar is az anyanyelvem, / De azért jó honfi vagyok, / Szlovákul is tanulgatok” — fújták az ipolysági zsidó kisiskolások az első Csehszlovák Köztársaság idején. Zsidó kisiskolások, magyar anyanyelvvel, a szlovák—magyar etnikai és államhatár közelében, a magyar és csehszlovák idők határvidékén, egy olyan országban, amelyben a csehszlovák fikció ellenére szlovákul „tanulgattak” azok, akik felcseperedve az akkor még meghatározóan zsidó kultúrájú Prágában és Brünnben folytattak felsőfokú tanulmányokat — gyakran németül. Ha ezeket a nyelveket és kultúrákat egymástól elkülönítve próbáljuk vizsgálni, akkor a bennük otthonosan mozgó, de legalábbis irántuk nyitottságot mutató korabeli (zsidó) embert hajlamosak vagyunk — attól függően, kik vagyunk (kik vagyunk?) — árulóvá pejorizálni. Berakjuk a magunk előítéletes idézőjelei közé: nem elég, hogy „zsidó” még „magyar”, „német”, „szlovák” vagy „cseh” is. Az idézőjelek gettója pedig már közel áll az igazi gettókhoz.

(A zsidók a vészkorszak idézőjelében) Ipolyságon — ahol Klein szerint korábban „nem keletkezett városrész, amelyet úgy lehetett volna megjelölni, mint »zsidó utcák«, és nem úgy alakult ki az életforma, mint egy különálló kisebbségé — 1938-tól társadalmi, 1944-ben pedig valós gettóba zárják a zsidóságot. „Az egyenjogúság, ami a republika alatt természetes volt, ismeretlen időre véget ért. Kezdődtek az üldözések, megvonták a foglalkozási engedélyeket. Kihallgatások és elfogatások kezdődtek…” — írja Klein. A nem zsidók az elzárkózás idézőjelébe teszik a zsidóságot. Érzékletes példa az, amikor kiürítik az ipolysági gettót. „Megindult a gyászos menet. Azon az útvonalon, ami a gettótól a vasútig vezetett, az üzletek (parancsra) becsukták az ablakokat, elfüggönyözték, és az utca néptelen volt” — emlékezik Rosenberg-Markstein Ági.

(A túlélők idézőjelei) „Haza” érkeztünk — az alig több mint kétszáz Ipoly-menti túlélő csak idézőjelesen tud beszélni otthonáról és a korábban azzal szinonim életéről. „Kisiklott életünk. Aki itt él, elkívánkozik innen, de nem is tudjuk, jobb lenne ez?” — írja 1946-ban egyik barátjának a visszatérő Josua Lusztig ügyvéd. Zsidók és nem zsidók idézőjeleit csak a kötethez hasonló idéző jelek oldhatják valamelyest, ha oldhatják. Korpás Árpád