Idén már jobb év vár a háztartásokra

Kazsimír
Pozsony |

Gyorsuló gazdasági növekedés, magasabb fizetések, alacsonyabb infláció – a jegybank legfrissebb előrejelzése szerint idén már javul a szlovákiai háztartások helyzete, a kormánynak azonban vissza kellene fognia a pénzszórást.

„Míg a szlovák gazdaság növekedési üteme a tavalyi 1,1 százalékról idén több mint a duplájára, várhatóan 2,3%-ra gyorsul, az infláció a tavalyi 11-ről 2,8%-ra lassul” – mondta el Peter Kažimír jegybankelnök a csütörtökön közzétett legfrissebb gazdasági előrejelzésükre hivatkozva. „A most ismertetett tavaszi előrejelzésünk egy kicsit unalmasra sikeredett, ugyanis nem sok minden változik a decemberi várakozásainkhoz képest. Az elmúlt évek látványos kilengéseinek a fényében azonban már ez is jó hír” – tette hozzá a jegybankelnök. 

A most közzétett előrejelzés legpozitívabb üzenete a lakosság számára az infláció ütemének a jelentős lassulása. 

„Míg az árak idén már csak a fent jelzett 2,8 százalékkal nőnek, a nominális átlagbér 7,2 százalékkal emelkedhet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az inflációt is figyelembe vevő reálbér idén átlagosan már több mint 4 százalékkal nő, vagyis az alkalmazottak a fizetéseikből ennyivel több árut vásárolhatnak majd, mint tavaly. Mindez látványos javulás az elmúlt évhez képest, amikor még több mint 1 százalékos visszaesést regisztráltunk a reálbérek esetében”

 – figyelmeztet Kažimír. Szerinte azonban a lakosság ennek ellenére nem kezdett látványosabb pénzszórásba. „Épp ellenkezőleg, meglepően erős vágyat látunk a háztartások részéről, hogy a javuló pénzügyi helyzetet a korábbi években megcsappant pénzügyi tartalékok feltöltésére használják fel. Ez jó hír a jövőbeni váratlan eseményekkel szembeni ellenállóképesség szempontjából” – véli a jegybankelnök.

A munkapiacon a szakképzett munkavállalók iránt továbbra is nagy a kereslet, a legtöbb új állást a kereskedelem és a szolgáltatások kínálják. A munkaerőhiány továbbra is fennáll, még annak ellenére is, hogy a munkaerő-kínálat a külföldiek növekvő számának köszönhetően növekszik. Az elmúlt év végén a vendégmunkások száma meghaladta a 100 ezer főt, miközben a munkanélküliség minden idők legalacsonyabb szintjére csökkent. 

„A munkanélküliség aránya a tavalyi 5,8-ról idén 5,5, jövőre pedig 5,3 százalékra csökkenhet”

 – tette hozzá Kažimír. A rossz hír, hogy az új kormány sem képes megállítani az államháztartási hiány növekedését. Míg tavaly ez a bruttó hazai termék 5,3 százaléka volt, idén már eléri a 6,1 százalékot. „Ez még nemzetközi összehasonlításban is sok, az ország eladósodásának a visszafordításához ezért a kiadások csökkentésére vagy a költségvetési bevételek nagyobb mértékű növelésére lesz szükség” – figyelmeztet a jegybankelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?