Hungarikum: bevándorlási különadó is van már Magyarországon

bevándorlók
Budapest. |

Hiába helyteleníti az Európai Bizottság a jogszabályt, a kormány nem is titkolja, hogy a civilek ellehetetlenítésére szolgál.

„Egy törvénynek sem lehet az a hatása, hogy a civil szervezetek működésének pénzügyi keretei szűküljenek és ezzel jogszerű feladataik ellátása lehetetlenüljön el” – írta az Európai Bizottság a hvg.hu megkeresésére az úgynevezett bevándorlási különadóval kapcsolatban. A jogszabály ennek ellenére életbe lépett Magyarországon, az érintetteknek az első bevallást szeptember 15-ig kell elkészíteniük és benyújtaniuk. A különadó 25 százalékos terhet ró mindazon szervezetek bevételeire, amelyek „a bevándorlást elősegítő tevékenységet folytatnak”, az adót egyelőre önbevallás útján vetik ki, vagyis az adott szervezetnek saját magának kell elismernie, hogy ilyen profillal működik, amennyiben ezt valaki elmulasztja, és a hatóságok mégis „bevándorlást segítőként” minősítik, úgy a közterhet a kedvezményezettre róhatják ki. Valószínűleg már ebből a kissé zavaros definícióból is látható, hogy a jogszabály maga is eléggé kétértelműre sikerült, az egyik legnagyobb kritika vele szemben éppen az, hogy sikerült olyan gumiparagrafust létrehozniuk a honatyáknak, amely egyszerre vonatkozhat rengeteg civil szervezetre, vagy éppen egyikre sem.

Ki a menekültsegítő?

A politikai cél persze világos, a Fidesz szeretné ellehetetleníteni a Magyarországon működő, a kormányzat tevékenységével kritikus szervezetek működését, mint például a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International, a Helsinki Bizottság vagy éppen a Migration Aid. Ezek közül csak a legutóbbi tevékenysége nevezhető kifejezetten „bevándorlást elősegítőnek”, de még ők sem tesznek többet, mint, hogy adományt gyűjtenek a menekülteknek és felvilágosítják őket az egyébként a magyar kormány által is elvileg garantált jogaikról, melyeket nemzetközi szerződések rögzítenek. Az összes többi felsorolt szervezet jórészt mással foglalkozik, igaz, korrupcióellenes tevékenységük például régóta csípi a Fidesz vezetőinek szemét.

Kapcsolódó cikkünk

Az első érintett

A bevándorlási különadó konkrét hatása egyelőre ott jelentkezett, ahol senki sem számított rá: a múlt héten a CEU jelentette be, hogy beszünteti menekülteknek szervezett kurzusait, mert úgy ítéli meg, hogy ezzel a bevándorlási különadó hatálya alá esne az intézmény. A döntés 55, Magyarországon legálisan tartózkodó, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által menekültnek nyilvánított személyt érint, köztük volt olyan bangladesi menekült is, akit a hazájában az Iszlám Állam halállal fenyegetett meg, Németországban már menekültstátuszt kapott és Hamburgból költözött Budapestre, hogy tanulmányait folytathassa.

Használtnadrágadó

A Migration Aid más stratégiát választott, közleményükben részletesen leírták, a különadó miként hatna a tevékenységükre. Az ugyanis „nemcsak a pénzbeli adományokra vonatkozik, hanem a tárgyi adományokra is. Ha tehát valaki átadja nekünk adományként a használt farmernadrágját, annak az értékét fel kell becsülnünk, és ha azt mondjuk, hogy legyen pl. 1.000 Ft, a következő hónap 15-ig a kapott nadrág után 250 Ft-ot be kell fizetnünk az adóhatóságnak. Az ezzel járó adminisztrációs teher teljesen ellehetetlenítené a munkánkat, egy nagyobb mennyiségű használtruha-adomány után pedig akár százezres nagyságrendű befizetési kötelezettségünk keletkezne, holott ezek az adományok utána rászoruló családokhoz kerülnek” – írták. A szervezet ezért Éjjeli Őrség néven politikai pártot alapított, és így folytatja tovább tevékenységét, hogy elkerülje a különadó befizetését.

Egyelőre senki nem tudja, a szeptember 15.-i határidőre hányan fogják önbevallásos alapon „bevándorlást elősegítőnek” minősíteni magukat és a hatóságok hogyan fogják vizsgálni, hogy mely szervezetekre vonatkozhat a jogszabály. Persze, valószínű nem is ez volt a fő cél, hanem a megbélyegzés és a politikai kampány.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?