Hrušovský nem lesz NKÚ-elnök sem

Pozsony |

<p>Nem lesz az Állami Számvevőszék elnöke Pavol Hrušovský, a KDH jelölje. A SITA hírügynökség információi szerint a Smer nem fogja támogatni Hrušovský megválasztását. Mivel a kormánypártnak abszolút többsége van, a megválasztás így kétségessé vált.&nbsp;</p>

A 2012-es választások után a Smer az ellenzéknek ígérte a NKÚ elnöki posztját, ám ezt ahhoz kötötte, hogy a jelölt személyében egyezzen meg az ellenzék, azaz az ellenzéki pártok mindegyik képviselője szavazza meg a jelöltet. Ez sem Kamil Krnáč, sem Vladimír Klimeš esetében nem történt így.  Fico azt is javasolta, hogy minden ellenzéki párt nevezze meg a saját jelöltjét, és a Smer majd választ közülük; illetve olyan korábbi, ellenzékhez kötődő politikusokat választ meg, akik korábban már töltöttek be lényeges állami tisztségeket. Addig is, amíg erre nem kerül sor, az intézmény élén annak korábbi elnöke, Ján Jasovský áll. A korábban HZDS-hez közeli politikus mandátuma 2012 februárjában járt le, utódáról azóta sem sikerült dönteni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?