Hrušovský a jobbközép közös államfőjelöltje lehet?

Pozsony |

<p>A jobbközép pártok között állítólag egyeztetés folyik arról, hogy az SDKÚ-DS és a Híd is támogatná Pavol Hrušovskýt a 2014-es államfőválasztáson.</p>

Erről a TA3 számolt be vasárnap, azzal, hogy a tárgyalások tényét Alojz Přidal KDH-s képviselő is megerősítette a hírtelevíziónak. Hrušovský ugyanakkor találgatásnak minősítette az értesülést, s nem is kommentálta azt.

Hrušovský a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) parlamenti képviselője és előző elnöke. Korábban – legutóbb a párt tisztújító közgyűlésén – Ján Čarnogurský, a KDH alapítója és első vezetője, egykori kormányfő is jelezte, kész indulni a köztársaságielnök-választáson.

Solymos László, a Híd frakcióvezetője cáfolta, hogy a kérdésről egyeztetések folynának. „Egyelőre nem tárgyalunk erről, szélesebb körű megállapodásra van szükség” – jegyezte meg.

Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke szerint a jobbközép pártok együttműködésének a jövő őszi megyei választás lesz az első komoly tesztje. „A megyei választásokon elért siker jó ugródeszka lesz ahhoz is, hogy közös államfőjelöltet keressünk” – mondta Frešo.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?