Azt, hogy mi is történt pontosan tavaly, január tizedikén, Nágel Dezső polgármester mondta el lapunknak: „Január tizedikén az alkalmazottak fizetéséért mentünk Komáromba, a pénzfelvételen kívül is elég sok intéznivalónk volt, így a tervezettnél később indultunk vissza Komáromból, mint ahogyan terveztük.
Hogyan tűnt el 287 650 korona a szőgyéni polgármester autójából?
Azt, hogy mi is történt pontosan tavaly, január tizedikén, Nágel Dezső polgármester mondta el lapunknak: „Január tizedikén az alkalmazottak fizetéséért mentünk Komáromba, a pénzfelvételen kívül is elég sok intéznivalónk volt, így a tervezettnél később indultunk vissza Komáromból, mint ahogyan terveztük. Reggel még azt terveztük, hogy a pénzzel egyenesen hazajövünk, s csak aztán megyünk Párkányba. Hazafelé tartva felhívott a párkányi polgármester, Oravec úr, és közölte, hogy egy nagyon fontos találkozó időpontját – amelyen feltétlenül ott kellett lennem – előbbre hozták. Déli tizenkettőre várt, a telefonhívást úgy fél tizenkettő tájban kaptam, tehát ekkor úgy döntöttem, hogy nem jövünk haza, Szőgyénbe, hanem egyenest Párkányba megyünk tovább. Az autóban a községi hivatal egyik alkalmazottja volt velem. Párkányba érve a kolléganő kiszállt a Takarékpénztárnál, mert a község számára bevásárlásokat intézett, úgy voltunk megbeszélve, hogy tizenkettő után találkozunk a városháza előtt. Én az autóval elmentem a Sport hotelhez, ahol megbeszélésem volt. Amikor kijöttem a tíz-tizenöt perces megbeszélésről, észrevettem, hogy az autó sofőr felőli ajtaja nem nyílik. Ezt akkor a hideg időjárásnak tulajdonítottam. Csak a kocsi másik oldalán lévő ajtót tudtam kinyitni. Beültem és elhajtottam a városházához.” A hotelbeli megbeszélés idején a pénzes táska a kocsi hátsó ülésén maradt, állítja a polgármester. „A városházán találkoztunk Oravec polgármester úrral – ezen a megbeszélésen a kolléganőm is részt vett –, ez a találkozó is mintegy tizenöt-húsz perces volt” – állítja a polgármester. A táska továbbra is a kocsiban maradt. „A találkozó után, beültünk az autóba és hazajöttünk. Amikor át akartam adni a pénzt a pénztárosnak, feltűnt, hogy a táskában lévő pénzköteg vékonyabb, mint amilyennek lennie kellene” – emlékezett vissza a polgármester. A táska zárán semmi furcsát nem vettek észre. „Az egy új, számzáras táska volt, még a kód sem volt beállítva” – mondta Nágel, aki azt állítja, hogy a pénzszállítás módját semmilyen előírás nem szabja meg számára. „Ekkor a kolléganőkkel közösen átszámoltuk a pénzt, és megállapítottuk, hogy 287 650 korona hiányzik. Azonnal értesítettem a párkányi rendőrséget, akik kijöttek, s mivel nagyobb összegről volt szó, értesítették az érsekújvári nyomozókat. A nyomozók kiszereltették az autózárakat és elvitték további vizsgálat céljából. Később Érsekújvárba hívattak, ahol jegyzőkönyvet vettek fel az esetről. Én ekkor a község nevében, ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem. Természetesen kihallgattak bennünket és megkezdték a vizsgálatot” – tette hozzá Nágel polgármester úr. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2004. 03.12.
RENDŐRSÉGI HĺREK
2004. 03.12.
PROGRAMAJÁNLÓ
2004. 03.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.