Hogy mondják romául, hogy Luník IX?

Pozsony |

<p>A 2001-es népszámlálás adatait veszik alapul, az alapján 51 táblát lehetne kirakni <br /> Akkor lehet egy település roma elnevezését is feltüntetni, ha a 2001-es népszámláláson lakosságának legalább 20%-a romának vallotta magát.</p>

Stanislav Cina, a roma kormánybiztos eperjesi kirendeltségének munkatársa szerint azokon a településeken, ahol a romák nagy számban vállalták nemzetiségüket, minden bizonnyal a táblákra is igény van. „Az igényt nem szükséges külön vizsgálni. Mivel romának vallják magukat, a törvény értelmében megilletik őket azok a jogok, amelyek a többi kisebbséget” – mondta Cina. Véleménye szerint a változó tendencia a magukat eddig szlováknak vagy magyarnak valló romáknál is elindíthat egy identitástudat-változást, és egyre többen sorolják majd magukat a roma nemzetiséghez. „Ezt viszont egyelőre csak tippelgetni lehet” – figyelmeztet Cina.
A kormányhivatal számításai szerin 51 olyan település van az országban, ahol kifüggeszthetőek a roma helynevek, főként Ólubló, Késmárk, Poprád, Rimaszombat, Rozsnyó, Varannó és Eperjes környéki falvakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?