„Hogy el ne törjön a hegedű”

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

A fórumot több ezren látogatják, hadd idézzem egy sommás észrevételét: „Boldog vagyok, hogy van még ilyen oldal!” De van még cigányzene is, sőt, Sajógömörön a rendszerváltás utáni évektől ápolják a község híres szülöttjének, az első női cigányprímásnak, Czinka Pannának az emlékét.

Korábban, alig egy-két évtizede még elképzelhetetlen volt egy gömöri falu cigányzenekar nélkül. Valaha generációk űzték ezt a mesterséget, s Blaha Lujza és Dankó Pista színre lépése után becsülete is lett a magyar nótának és a népies műdalnak; Blaháné a népszínművel és annak betétdalaival magyarosította a székesfővárost, Dankó Pista nótái pedig befészkelték magukat minden magyar érzésű ember tudatába, s a magyar kultúra szerves részévé váltak. A harmincas-negyvenes években alig készült olyan magyar film Jávor Pállal vagy nélküle, hogy elő ne került volna a cigánybanda, amely rázendített az aktuális főhős nótájára.

Mindez ma már a múlté. A rendszerváltás után nemzedékek tűntek el, akik pedig maradtak a kaptafánál, azok helyi lakodalom és mulatságok híján elmentek külföldre szerencsét próbálni. Farkas Imi bácsi a legöregebb sajógömöri prímás, aki minden lehetséges alkalommal eljátssza Czinka Panna nótáját. „Fiam, még emlékszem azokra az időkre, amikor nem múlt el hét lakodalom nélkül. De hol van már ma az a világ? Elég egy szintetizátor, s nem tartanak igényt a mi tudásunkra.” Imi bácsi decemberben lesz 90 éves.

Szirmai László, az Országos Szórakoztatózenei Központ igazgatója is azt sajnálja, hogy a cigányzene nem kapja meg a megérdemelt helyét a magyar médiában, holott ma is volna rá fizetőképes kereslet. „Ma inkább a tehetségkutatónak nevezett rendezvények viszik a prímet, a cigányzene és a klasszikus magyar tánczene háttérbe szorult. Még a Petőfi rádió műsoráról is száműzték ezeket a műfajokat. Pedig ez a miénk, s nincs mit rajta szégyellni, tartsuk akár hungarikumnak, akár csupán nosztalgiának. Ma Magyarországon is alig akad már olyan patinás szálloda, ahol cigányzenekart foglalkoztatnának, hiszen takarékossági okokból vagy sokkal inkább igénytelenségből azt hiszik, hogy a szintetizátor mindent megold. Pedig a hiedelmekkel ellentétben ezt a műfajt művelni nem is olyan könnyű, s hosszú évtizedekig a csúcson maradni megbecsülendő teljesítmény. Egyet nem hiszek el, hogy a magyar ember elfelejtett volna mulatni” – mondja Szirmai.

Sajógömörben 1992-ben próbálkoztak meg prímásverseny szervezésével, s a helyi önkormányzat Csernok István polgármesterrel az élen fantáziát látott Alena Horváthová roma aktivista kezdeményezésében. Később a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya vette át a főszervező szerepét, s bár időközben a falu a Nagyrőcei járáshoz került, a rendezvény a rimaszombati szervezők kezében maradt. 1992-ben állították fel a falu főterén Igo Aladár szobrát is, rajta Czinka Panna sírfeliratával: „Anyám, tőled csak a keserű halált örököltem, / de én hírt és dicsőséget szereztem e névnek”. Alatta G. Kovács István sajógömöri költő verse, akinek szintén felbecsülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Czinka Panna emléke nem merült feledésbe.

Czinka Pannáról nem túl sok érdemleges információnk van. A legismertebb legenda szerint, amely a mai napig tartja magát, II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari muzsikusa volt, ami már csak a kora miatt sem volt lehetséges, ugyanis Czinka Panna 1711-ben, a szabadságharc leverésének évében született. Nagyapja és apja viszont tényleg a fejedelem udvari zenésze volt. Amellett, hogy már kilencévesen a csodájára jártak, s Lónyai János Gömör vármegyei földesúr saját költségén küldte Rozsnyóra tanulni, legnagyobb érdeme az első, mai értelemben vett cigányzenekar megalapítása volt, amelyben nagybőgős férje és annak két testvére működött közre. A zenekarban Panna volt az első hegedűs, és amikor nem zenéltek, ellátta a háztartást és segített kovácsmester férjének a műhelyben. A kortársak szerint rövid pipát szeretett szívni, amelynek hossza nem zavarta a hegedülésben. A 19. században gróf Fáy István és Káldy Gyula adta ki Czinka Panna zenéit, ezek azonban nem eredetiek, köztük a híres Czinka Panna-nóta sem. Igazán ismertté akkor vált, amikor Jókai is a tollára vette az alakját Szeretve mind a vérpadig című regényében. Ján Botto egyik versében említi, Balázs Béla szinopszisa alapján Kodály írt daljátékot róla, és több magyar filmben is megörökítették az alakját, így Tolnay Klári is eljátszotta. De a jelenkor sem feledkezett meg róla, októberben kerül ugyanis a mozikba Dušan Rapoš filmje, aki többek között szlovák–magyar koprodukcióban történelmi játékfilmet készített róla grúz színésznővel (Anna Gurji) a címszerepben. A filmben magyar, cseh és szlovák színészek kaptak fontosabb szerepet, s a Bathory után, valamint a Barackliget előtt újabb példája lehet annak, hogy van mit mondanunk egymásról, egymásnak.

2008-ban már kilencedik alkalommal került sor a prímásversenyre, melyet egyre nagyobb gond megszervezni. Az első években még inkább az idősebb és a középső generáció képviseltette magát, az idén a benevezett öt prímás legfiatalabbika 13 éves, de a legidősebb is húsz alatt van. Volt, amikor 10-12 prímás is megmérettette magát, de közülük többen már nem élnek vagy külföldön boldogulnak. Nincs itt a többszörös győztes Hugyár Attila és Ruszó Károly sem. Az előbbi nem a hegedűjével keresi a betevőt külföldön, Ruszó zenekarával osztrák és német éttermekben próbál érvényesülni. A külföldiek, köztük is az ilyen-olyan úton kivándorolt magyarok még lelkes hívei a magyar nótának és művelőinek, nem úgy, mint idehaza, ahol legfeljebb egy-egy temetésen van mostanában rájuk szükség. Az idén a budapesti Új Generáció Zenekar négy tagja segített a versenyzőknek, s nem utolsósorban Boros Mátyás prímás, aki hat éve járt először Sajógömörön, s azóta a szívügyének tartja a rendezvényt. Tőle tudom meg, hogy Magyarországon sincsenek könnyebb helyzetben a cigányzene művelői, de időnként egy-egy prímás- vagy nótaverseny alkalmával a műfajra terelődik a figyelem. Boros a sajógömöri verseny kapcsán elsősorban azt látja pozitívumnak, hogy öt tehetséges fiatal mutatkozott be, akik, ha továbbra is szorgalmasan művelik magukat, figyelemre méltó művészpálya előtt állnak. A cigányzene utánpótlását ma a Rajkó zenekar jelenti, ahová immár szép számmal szlovákiai magyar diákok is járnak. Boros prímás mindössze azt sajnálja, hogy ezt a nemes sajógömöri kezdeményezést a mai napig nem sikerült országos rendezvénnyé emelni.

Öt prímás, öt fiatalember, öt élethelyzet hegedűre. A verseny legfiatalabb résztvevője Bari Gábor, aki már Rimaszombatban él, de családja Rimajánosiból, régi zenészcsaládból származik. „A nagyapjától kapta a hegedűt – mondja az édesanyja –, de sokáig a sarokban porosodott. Hogy végleg el ne törjön a hegedű, a kezébe adtuk. Eleinte ódzkodott tőle, de később elkezdett gyakorolni, s ma már állandóan azt nyúzza. Ez az első versenye, izgul is eléggé.” Bari Gábor végül a zsűri különdíját kapja, az egyik mesterhegedűt. Amikor megemlítem, hogy tokot még azért kell hozzá vennie, felszabadultan csak ennyit mond: „Nem kell az, hisz le sem teszem majd a kezemből!”

Győrfi Tünde az egyetlen hölgy, helybeli, tehát Czinka Panna igazi szellemi örökösének számít. Több versenyen is indult már, tíz éve zenél, de csak szabadidejében. A nyitrai Konstantin Egyetem pszichológia szakos hallgatója.

A verseny egyetlen nem roma résztvevője Pusko Márton Tornaljáról, aki fiatal kora ellenére szintén régi zenész, s ő nagyapja testvérétől örökölte a hangszert. Először indult a versenyben, de igazán a népzene és a dzsessz érdekli. Debrecenben, a konzervatóriumban tanul, s a budapesti Zeneakadémiára készül.

A rimaszécsi Busa Viktort nagyszülei kísérték el a versenyre, de ő már korántsem izgul, fellépések sora van mögötte. A hegedű mellett a szintetizátor és a zongora sem áll tőle távol, s az öccsével is gyakran lép fel együtt. Nagyapja meséit annak idején B. Kovács István mentette át az utókornak Szőlő-Szült-Kálmány című kötetében.

Mind a zsűri, mind a népes közönség a 14 éves Botos Bélát emelte az első helyre, s nem véletlenül. Bár ő a mezőny legalacsonyabb tagja, gyermeki tekintete mögül a hegedűt elővéve azonnal kibukik a vérbeli prímás, s még a profi zenekar is megjuhászodik. Látszik, hogy prímásnak született, igazi zenészcsaládban. Apjával két nappal később egy roma temetésen találkozom, ahol nagybőgőn játszik.

A verseny hagyományosan három részből áll. A kötelező Monti csárdás mellett egy szabadon választott művet kell előadni, valamint egy nótaénekest két nóta erejéig kísérni. A zeneiskolát végzett hegedűsöknek általában a kíséret, míg a született cigányzenészeknek a Monti csárdás előadása szokott gondot okozni. Akadt az idők során olyan versenyző, aki mesterien értett egy-egy énekes kíséretéhez, de nem nyerte meg soha a versenyt, mert a kötelező versenyszám kifogott rajta.

A verseny lezajlott, másnap Rimaszombatban zsúfolt, többnyire nyugdíjasokból álló ház előtt Bokor János, Madarász Katalin és Szentendrei Klára nótázott Boros Mátyás és az Új Generáció Zenekar kíséretével. Nagyon sokan a nézőtéren együtt fújták a nótákat az előadókkal, s nem egy nóta alatt könnyes lett a szemük.

„Egy gömöri sírhant felett / muzsikálnak most a szelek, / s a földben is zeng a négy húr, / a vonóban száz nóta gyúl…” – hirdetik G. Kovács István sorai Czinka Panna sírkövén.

Rossz jel a verseny jövője szempontjából, hogy a prímások nagyon megfogyatkoztak, optimizmusra adhat viszont okot, hogy az idén akadt öt tehetséges fiatal, akikkel remélhetőleg a későbbiekben is találkozhatunk. Az persze más kérdés, hogy lesz-e majd hol játszaniuk, s nem kell-e esetleg aprópénzre váltaniuk a tehetségüket. De ez igazából nem is rajtuk, hanem rajtunk, nótafogyasztókon áll vagy bukik.