Híd és MKP: még nincs összeborulás

Pozsony |

<p>Bár márciusban még úgy tűnt, tárgyalóasztalhoz tud ülni a Híd és az MKP, a régen várt találkozóra azóta sem került sor. Bugárék továbbra is tárgyalnának az esetleges együttműködésről, az MKP egyelőre tartózkodó. A közeledésre azonban van halvány reménysugár.</p>

A márciusi találkozó, melynek akkor még az időpontját is kitűzték, azután esett kútba, hogy a Híd koalícióra lépett a Smerrel és az SNS-szel. Az MKP számára ez „aggályos, értékrendjével összeegyeztethetetlen” volt, így nem mentek el a tárgyalásra – a Híd ugyanakkor csalódásként értékelte a tárgyalás elmaradását.

Az MKP-ban azóta lezajlott a tisztújítás, az új elnök Menyhárt József lett. A párt hivatalos kommunikációja az utóbbi hónapokban sokat vesztett éléből a Híddal kapcsolatban. A találkozóra, melyet egyik fél sem zárt ki teljesen, azóta mégsem került sor.

Gál Gábor, a Híd frakcióvezetője a Sme napilapnak hétfőn azt nyilatkozta, választóik és az MKP szavazói is elvárják, hogy működjenek együtt és kommunikáljanak – ráadásul lenne is miről beszélni, legyen szó a regionális választásokról vagy az oktatás finanszírozásáról. Szerinte az MKP-ban vannak emberek, akik együttműködnének a Híddal. „Vannak olyanok is, akik nem. Ők kitaláltak egy indokot, azt, hogy ennek a kormánynak a tagjai vagyunk” – mondta.

Bugár Béla, a Híd elnöke lapunknak azt mondta, az MKP meghívása továbbra is érvényes, tárgyalnának Menyhárt Józsefékkel, ám egyelőre nem érkezett visszajelzés. Arra a kérdésre, milyen szinten tudná elképzelni az együttműködést az MKP-val, azt mondta: a gyűlöletkeltés korábban napi szinten jelentkezett a Híd ellen az MKP részéről, így ha komolyan gondolják az együttműködést, bizonyítaniuk kell, hogy képesek rá, elsősorban a kisebb, regionális, megyei és EP-választásokon. 

Lenne miről beszélni

Az MKP elnöke, Menyhárt József kérdéseinkre írásban válaszolt. Szerinte a Híd jelenleg olyan kormánykoalíció tagja, melyre az MKP csak kritikusan tud tekinteni. „Mi továbbra is a jobboldali kormányzást preferáljuk. Nemzetiségi ügyekben szívesen konzultálunk, ez nemzeti közösségünk hatékony érdekvédelméhez szükséges, ami számunkra elsődleges feladat” – írta a pártelnök. Úgy véli, az ősz folyamán több fordulóban elindul a magyar–magyar párbeszéd.

Menyhárték szerint a választóik és a nemzeti közösség érdekében készek együttműködni a Híddal. „Az együttműködés részünkről egyenlő felek tárgyalását és megegyezését jelenti. A kisebbséginyelv-használatról, az oktatásról és a közmédiáról már elmondtuk javaslatainkat, ezt akár egy lehetséges párbeszéd kezdetének is tekinthetjük, de további megvitatandó témáink is vannak” – írta válaszában Menyhárt József.

Az MKP a nyár végén aktívabban lépett fel az előző hónapokhoz képest. A napokban a kulturális minisztériumhoz fordultak, több adásidőt követelnek a magyar adások számára a közmédiában, annyit, amennyi a szlovákiai magyar kisebbséget a számaránya alapján megillet. Habár a Híd tudna ebben segíteni az MKP-nak, mivel államtitkára lesz a kulturális minisztériumban, Bugár Béla pártelnök óvatosan nyilatkozik. „A kormányzás koalíciós, nem egyedül a Híd irányít” – válaszolta lapunk kérdésére. Hozzátette, az adásidő bővítését pártja is támogatja, ám ilyen témákban nem pártok, inkább a szakmai szervezetek javaslatait várják. Elmondása szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy elutasítanák a tárgyalást az MKP-val.

Menyhárt József is számít arra, hogy a kulturális minisztérium magyar nemzetiségű államtitkára segítségükre lesz a törekvésükben, és fel is veszik vele a kapcsolatot. A vonatkozó törvénytervezetet a párt egyébként már kézbesítette Marek Maďarič miniszternek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?