Híd: az MKP nem kiemelt partner

Híd OT
Pozsony |

10 százalékkal szeretné növelni a helyi képviselőinek és a polgármestereinek számát a Híd a helyhatósági választásokon. A párt csak a szélsőségesekkel zárja ki az együttműködést, az MKP-t nem tartja kiemelt partnerének.

Az önkormányzati választásokra való felkészülés volt az egyik témája a Híd Országos Tanácsa szombati ülésének, a felkészülést a párton belül Jakab Elemér parlamenti képviselő irányítja. „10 százalékkal szeretnénk növelni a helyi képviselőink és polgármestereink számát” - ismertette a párt célját Jakab. Jelenleg mintegy 140 polgármesterük és 670 helyi képviselőjük van. Szerinte ez reális cél, habár azt nem árulta el, hogy mely régiókban tudják ezt a növekedést megvalósítani. Az együttműködést csak a szélsőséges pártokkal és a szélsőséges jelöltekkel zárták ki, kiemelt partnereket vagy lehetséges partnereket azonban nem határoztak meg. Nem tekintik megkülönböztetett partnernek sem az MKP-t, sem koalíciós partnereiket, a Smert és az SNS-t. Egyes fontos településeken – mint például Komáromban vagy Dunaszerdahelyen - az országos elnökség is beleszólhat majd a jelöltállításba vagy a választási együttműködés kialakításába.

A párt nem akar központi kampányt, nem határozták meg azt sem, hogy mennyit költenek majd politikai reklámra. „Nem határoztunk meg összeget, szerintünk a kampányt helyi szinten kell vezetni, városokban a helyi jelölteknek kell biztosítaniuk a kampányuk költségvetését, habár nem kizárt, hogy egyes helyeken a párt is hozzájárul majd a költségekhez” - mondta a képviselő.

Érdekes

Villáminterjú Jakab Elemérrel, a Híd önkormányzati tanácsának elnökével

A 10 százalékkal növelnék jelenlétüket a helyi önkormányzatokban, ami elsőre inkább kívánságnak tűnik. Hol lát esélyt arra, hogy valóban sikerül ilyen mértékben növelni a képviselők és a polgármesterek számát?

Meggyőződésünk, hogy tudjuk növelni ilyen mértékben a jelenlétünket a helyi képviseletekben, a Híd képviselőinek száma eddig is növekvő tendenciát mutat.

Az emelkedő trend annak is köszönhető, hogy alacsony szintről indultak. A helyi eredményeik a képviselet tekintetében azonban jelentősen elmaradnak például az MKP-tól.

Nem lehet összehasonlítani egy 8 éve működő pártot egy 25 éve működővel, amelyek nagyon erős helyi struktúrákkal rendelkeznek. De még az MKP-s polgármesterek száma is csökkenő tendenciát mutat. Az MKP egy párt a többi közül, akivel természetesen versengeni fogunk valamilyen szinten, de lesznek olyan helyek is, ahol kialakulhat együttműködés is. Már most is sok olyan hely van, ahol MKP-Híd koalíció van, vagy egy szélesebb koalíció tagja mindkét párt. Nem tartom ördögtől valónak a helyi együttműködést, de ezt mindig a helyi politikusoknak kell eldönteni.

Tehát az együttműködés szempontjából az MKP nem élvez előnyt? Szorgalmazzák az együttműködést Menyhártékkal?

Nincsenek kiemelt pártok, sem az MKP, sem a koalíciós partnereink nem kiemeltek. A Híd az együttműködés pártja, jó eredményeink vannak, a képviselőink és a polgármestereink száma emelkedő trendet mutat, amit nem sok párt mondhat el magáról. A szélsőségeseken kívül mindenkivel készek vagyunk együttműködni, de nem részesítünk előnyben senkit.

Tárgyaltak a fontosabb városokról, például Dunaszerdahelyről vagy Komáromról is? Tudják már, hogy kikkel tudnának ott együttműködni, kiket indítanának?

Igen, de a jelöltek kiválasztása és a partnerek keresése a helyi struktúrák feladata. Mi most csak a kereteket szabtuk meg. Egyrészt kizártuk a szélsőséges pártokat, másrészt pedig lehetőséget biztosítottunk a helyi szervezeteinknek, hogy mindenkivel, még a függetlenekkel is tárgyalásokat folytathassanak. A választásokig azonban sok hosszú idő van, ezeket a kérdéseket nyár végéig akarjuk lezárni. Szeretnénk megtartani azokat a pozíciókat, mind a polgármesterek, mind a képviselők tekintetében, amelyekkel jelenleg bírunk.

Lesz saját jelöltjük Komáromban és Dunaszerdahelyen?

Ezek még korai kérdések. Vannak elképzeléseink, de erről később döntünk.

Ezekben a városokban is a helyi struktúrákra bízzák a döntést?

Vannak olyan kiemelt városok, ezek közé tartozik Dunaszerdahely, Komárom, vagy például Pozsony és Kassa is, amelyekkel az országos elnökség is foglalkozni fog. A kiemelt települések listája még nincs lezárva.

A szélsőséges pártok alatt, akiket kizártak az együttműködésből Kotleba pártját értik?

Igen, de egyben azokat a független szélsőséges jelölteket is, akik nem a szélsőséges párt logója alatt indulnak. (lpj)

A Híd Országos Tanácsa úgy döntött, hogy nem támogatja a felső plafon bevezetését a nyugdíjkorhatár esetében. Szerintük a jelenlegi módszer – amikor évente nő a nyugdíjkorhatár néhány hónappal – stabilizálta a nyugdíjrendszert. „Ezzel az eszközzel nemcsak a nyugdíjakra jut elegendő pénz, hanem azok tisztességes valorizálását is lehetővé teszi” - áll a testület határozatában. Bugár szerint a korhatárplafon elfogadása egyáltalán nem lejátszott meccs, mint ahogyan azt a Smer vagy az SNS láttatja. „Az alkotmánytörvény elfogadásához 90 szavazatra van szükség” - jelentette ki Bugár. A Smer 65 évben, az SNS pedig 64 évben húzná meg a határt, amíg a korhatár emelkedhet. Mindkettő azonban csak a jelenlegi negyveneseket érintené. Bugár szerint fontosabb, hogy a korhatár előtt állók pontosan tudják, mikor mennek nyugdíjba. „Azt javasoljuk, hogy a jelenlegi törvény úgy módosuljon, hogy az állampolgárok a nyugdíjba vonulásuk előtt legalább 5 évvel értesüljenek a nyugdíjba vonulásuk pontos az időpontjáról” - áll a nyilatkozatban.

A párt a kormány következő „szociális csomagjába” olyan intézkedéseket fog javasolni, amelyek azoknak a munkavállalóknak segítenek, akik hajlandók dolgozni. Emellett a elsősorban a családtámogatások, például a családi pótlék növelését javasolják majd. Bugár ezekről nem árult el részleteket, előbb a koalíciós partnerekkel akarják azokat megvitatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?