Hibás alkatrészek miatt ellenőrzik az Mi-17-eseket

Mi-17
Pozsony |

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter elrendelte a hadsereg helikoptereihez és repülőgépeihez tartozó pótalkatrészek átfogó ellenőrzését az összes légi bázis raktárában. Erről kedden tájékoztatta a parlament védelmi bizottságát. Az ellenőrzés azzal van összefüggésben, hogy február 22-én ideiglenesen kivonták a forgalomból az Mi-17-es katonai helikoptereket.
 

A miniszter elmondta: „adminisztratív és technikai jellegű hiányosságok” indokolják az intézkedést.

Gajdoš a bizottsági ülés után nyilatkozott az újságíróknak. A miniszter nem zárta ki, hogy a hatóságok is vizsgálatot indítanak az ügyben.

A miniszter a képviselőknek elmondta: a legénység biztonsága érdekében döntött a helikopterek forgalomból való kivonása mellett. Azokat a sajtóban megjelent információkat, hogy a helikopterekbe nem eredeti alkatrészeket szereltek be, nem erősítette meg, szerinte ez csupán „féligazság”. 

Korábban összesen három Mi-17-es helikopter esetében léptek fel problémák. Egyes pótalkatrészeket visszaküldtek a gyártónak.
 

A bizottság tudomásul vette a miniszter magyarázatát. Ľubomír Galko (SaS) és Milan Krajniak (Sme rodina) értékelték Gajdoš döntését, mellyel kivonta a forgalomból a helikoptereket. Galko szerint ugyanakkor Gajdošnak azonnal feljelentést kellett volna tennie az ügyben. Az ellenzéki képviselő hozzátette: ha igaz, hogy valamilyen cég nem eredeti alkatrészeket szerelt be a helikopterekbe, akkor felvetődik a cég képviselőinek és azoknak a minisztériumi dolgozóknak a büntetőjogi felelőssége is, akik ezt lehetővé tették. A bizottság nem fogadta el a Galko által javasolt határozatot, amely kötelezte volna a minisztert, hogy tájékoztasson az ellenőrzések eredményéről.

Galko hangsúlyozta: a miniszter a bizottság ülésén elismerte, hogy a belügyminisztérium helikopterei, melyekkel ideiglenesen pótolták a katonai helikoptereket, nem rendelkeztek olyan berendezésekkel, amelyek repülőgép-szerencsétlenség esetén képesek lettek volna a légi jármű lokalizálására. „Tényleg úgy tűnik, hogy a kötelezettségeink teljesítése terén egyértelműen problémánk voltak akkor” – mondta Galko. A miniszter ugyanakkor továbbra is ragaszkodik hozzá: elengedhetetlen volt, hogy rémhírkeltés ügyében feljelentést tegyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?