Hiánypótló tudományos fórum

Dunaszerdahelyen a hét végén tartják az első Nemzetközi Vámbéry Konferenciát. A Vámbéry Polgári Társulás által szervezett kétnapos szakmai találkozó helyszínéül a járási hivatal körterme szolgál. A hiánypótló tudományos, kulturális eseményről Hodossy Gyulát, a rendezvényt szervező polgári társulás elnökét kérdeztük.

Szlovákiában Vámbéry Ármin tudós, nyelvész, Kelet-kutató személye az elmúlt évtizedekben különféle, főként politikai okok folytán nem került a tudományos kutatók érdeklődésének homlokterébeSomogyi Tibor felvételeMiért tartották szükségesnek a konferencia megszervezését?

Eddig sehol a világon nem tartottak ilyen jellegű tanácskozást. Szlovákiában Vámbéry Ármin tudós, nyelvész, Kelet-kutató személye az elmúlt évtizedekben különféle, főként politikai okok folytán nem került a tudományos kutatók érdeklődésének homlokterébe. Most érkezett el hát az ideje annak, hogy méltó módon foglalkozzunk a Vámbéry-életművel, és a magunk eszközeivel hozzájáruljunk ahhoz, hogy a kiváló nyelvész végre valóban az őt megillető helyre kerüljön a tudománytörténetben. A jeles tudóst nemcsak a magyar tudományos és szellemi életben tartják számon, nevét nemcsak a magyar kultúrtörténet jegyzi, hanem a kutatók a világ más tájain, egyebek mellett Közép-Kelet-Ázsiában, Angliában és Oroszországban is foglalkoznak alakjával. A hét végén megtartandó konferenciának így nemzetközi szereplői is lesznek. A tanácskozáson többek közt orosz, üzbég, török és természetesen magyar tudományos kutatók előadásait hallgathatják meg a fórum résztvevői, akik ekképp is tapasztalatot cserélnek.

A világ mely tájairól várják az előadókat? Hogyan sikerült rátalálni a világ túlsó felén tevékenykedő Vámbéry-kutatókra?

Budapestről több előadó is érkezik, például Dobrovits Mihály és Seres István, az ELTE tanárai, Ceglédről Darkó Jenőt várjuk, Szegedről Keller Lászlót. A moszkvai Orosz Akadémia Kelet-kutató Intézetét Ilja Zajcev képviseli majd, Törökországból Nizam Önen jön el. A hazai előadók sorában ott találjuk többek közt Simon Szabolcs egyetemi oktatót és Bereck Zsuzsát, a helyi járási könyvtár munkatársát, illetve Zsigmond Tibort, a Csallóközi Múzeum igazgatóját. A névsor persze nem teljes. A konferencia résztvevői 13 előadást hallgathatnak meg. A külföldi vendégeinkkel elsősorban a magyarországi Vámbéry-kutatók segítségével vettük fel a kapcsolatot. Alapvető szándékunk az volt, hogy minél több, Vámbéry személyével foglalkozó kutatót hívjunk meg, akik a konferencián beszámolhatnak tevékenységükről, kicserélhetik egymással a tudósról vallott nézeteiket, és kialakíthatják a későbbi közös munka feltételeit. A közelmúltban készült el a Vámbéry-életművet feldolgozó virtuális adatbázis és bibliográfia, mely megtalálható polgári társulásunk honlapján. Szeretnénk, ha a fórum hozadékaként ez az elektronikus kiadvány tovább bővülhetne, és a jövőben hatékonyan segítené a világ bármely táján élő Vámbéry-kutatók munkáját.

Az előadásokon kívül milyen egyéb programokkal várják az érdeklődőket?

A résztvevők a rendezvény megnyitó eseményeként, egyben kellemes színfoltjaként Mahdumkuli-verseket hallgathatnak meg Kis Eszternek, a Katona József Színház társulata tagjának művészi tolmácsolásában. A hangsúlyt azonban egyértelműen a tudományos előadásokra kívánjuk helyezni.

Mit kell feltétlenül tudnia egy laikusnak Vámbéry Árminról? Miért fontos a személye?

Nekünk, dunaszerdahelyieknek azért is jelentős Vámbéry személye, fontos emlékének ápolása, mert a híressé vált tudós ebből a városból indult el szegényen, betegen, nincstelenül, hogy kutatótevékenységével kivívja az akkori és a későbbi tudományos élet szereplőinek a megbecsülését, s életművével példát állítson a sokszor méltatlan utókor elé. A világ tudományos élete számára pedig azért fontos az életműve, mert a titokzatos, sokáig ismeretlen Kelet kultúrájának feltárása, felfedezése részben az ő nevéhez fűződik.

A jövőben is terveznek hasonló jellegű konferenciákat?

Ha meg lesz rá a tudományos igény, természetesen igen. A Vámbéry Polgári Társulás a kiváló tudós születésnapján évről évre megrendezi ugyanis a Vámbéry Napokat, melyek éppen ezzel a céllal szerveződnek. Egyébként a jövő évi rendezvényre jelenik meg ennek a konferenciának az anyaga a Vámbéry Tanulmányok című sorozat első darabjaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?