A kormányfő, Robert Fico (Smer) legutóbb egy titkosszolgálati jelentéssel lehetetlenítette el a kabinetje menesztését, ezúttal azonban erre sem volt szükség. A koalíciós képviselők többsége ugyanis nem jelent meg az újabb rendkívüli ülésen, ami miatt a parlament határozatképtelen maradt.
Hiába az ellenzék erőfeszítései, még koalíciós többség nélkül se tudják meneszteni Fico kormányát
Az ülésteremben az első próbálkozás alkalmával 66 ellenzéki honatya tartózkodott, másodszor azonban mindössze 64 képviselő volt jelen, így az ülést vezető házelnökhelyettes, Tibor Gašpar (Smer) bejelentette, szerdán délelőtt 10 órakor újra nekifutnak a vita megnyitásának.
A koalíció előre szólt
A kormányfő, Robert Fico korábban egyértelműen kijelentette, nem kíván több lehetőséget adni az ellenzéknek, hogy a kabinetje menesztéséről tárgyaljanak. Ezzel összhangban a keddre összehívott újabb rendkívüli ülés előtt a Smer és a Hlas képviselői közölték, a távolmaradás mellett döntöttek. A hétvégi események azonban némiképp felkavarták a politikai állóvizet. Azzal ugyanis senki nem számolt, hogy a Hlas kongresszusa két képviselő menesztésével érhet véget. A két kizárt rebellis hlasosokhoz két további kollégájuk is csatlakozott, akik jelezték, visszavonásig nem hajlandóak a kormánypárti képviselőkkel együtt szavazni. A döntés következményeként az ellenzék reménykedni kezdett, hogy legalább az ülés megnyitásáig eljutnak, így újra elkezdődhet a legutóbb gyorsan félbe szakadt érdemi vita.
Elképzelésüket elsősorban arra alapozták, hogy a kizárt hlasosok, Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš az elmúlt napokban többször is önkritikát gyakoroltak, elmondásuk szerint ugyanis megbánták, hogy szavazatukkal támogatták a koalíció kifogásolható módosításait. A plénumban azonban a kormánypártok honatyáihoz hasonlóak ők sem jelentek meg, a továbbiakban ugyanis a miniszterelnökkel kívánnak tárgyalni a lehetséges együttműködés folytatásáról.
Nem várt fordulat, hogy a hlasos lázadók egyike, Roman Malatinec leszögezte, a továbbiakban is együtt szavaz a koalícióval, azonban állítja, ez nem befolyásolja majd az elégedetlen hlasosokkal való együttműködését a továbbiakban.
Tibor Gašpar ennek kapcsán kijelentette, abban bízik, hogy az egység megmarad, így a a jövő héten kezdődő parlamenti ülésen legalább a szükséges 76 szavazatot össze tudják majd szedni. Egyúttal megismételte, hogy a kormánypárti képviselők azért nem jelentkeztek be a rendkívüli parlamenti ülés megnyitásáról szóló keddi szavazáskor, mert az ellenzéki pártoknak a múlt héten már lehetőségük nyílt arra, hogy a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványról vitázzanak, de nem éltek vele.
Újabb ellenzéki indítvány
A Progresszív Szlovákia, a KDH és az SaS közel egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a titkosszolgálati jelentéssel ellehetetlenített tanácskozás után sem adják fel. Újra benyújtották a bizalmatlansági indítványukat, amelyet második alkalommal az a František Mikloško (KDH) jegyezett, aki egy autokratikusba hajló rendszerben már harcolt a demokrácia megmentéséért, így elmondása szerint kész újra a tettek mezejére lépni.
Amikor az 1990-es években házelnök voltam, gyakran előfordult, hogy Vladimír Mečiar bejelentette, hogyan kellene eljárnia a parlamentnek
– emlékezett vissza Mikloško, aki szerint Robert Fico a Mečiar által használt eszközökhöz hasonló módszerekkel próbálja elkendőzni kormánya problémáit.
Az ellenzék azonban már az indítvány benyújtásakor jelezte, nincsenek illúzióik. Előre felkészültek rá, hogy az ülés megnyitásáig sem jutnak majd el. Elmondásuk szerint a céljuk az volt, hogy megmutassák Robert Ficónak, hogy Szlovákia még mindig parlamentáris demokrácia, ahol nem diktálhat mindenkinek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.