Hétfőn ismét a Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvány lesz terítéken a parlamentben, reggel 9 órakor megpróbálják megnyitni az ellenzék által indítványozott rendkívüli ülést – tájékoztatta az időpontról a TASR-t a parlament kommunikációs irodája.
Hétfőn ismét megpróbálja leváltani az ellenzék a belügyminisztert
Az ülés megnyitására már a múlt héten és ezen a héten is több sikertelen próbálkozást tettek az ellenzéki pártok, de a törvényhozás mindannyiszor határozatképtelen volt. Ezt követően februárra halasztották a beterjesztett indítványok megvitatását. Robert Fico (Smer) kormányfő bejelentette, hogy a kormánypártok nem vesznek részt az ülés megnyitásáról szóló további szavazásokon, és februárra marad a vita.
A belügyminiszter leváltását a rendőri állomány állapota és a rendőri brutalitás miatt indítványozza az ellenzék, továbbá egyes nyomozókkal szembeni eljárásáért, illetve azért, mert nem foglalkozott megfelelően az iskolákon történt sorozatos bombafenyegetésekkel, és valótlanságok terjesztésével is vádolja. A belügyminiszter visszautasítja ezeket az állításokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.