Főügyészválasztás: a koalíciónak még nincs közös jelöltje

főügyészség
Pozsony |

Péntek délutánig lehetett jelöltetek javasolni a megüresedett főügyészi pozícióba. Bár reggel még csak 2 jelölt neve volt ismert, végül összesen 7-en pályázhatják meg az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb posztját. 

Idén júliusban járt le Jaromír Čižnár főügyész hivatali ideje, így a parlamenti képviselőkre hárul a feladat, hogy a november 24-én kezdődő ülésen megválasztják az utódját.  A főügyész megválasztása immár az új törvény szerint zajlik majd, vagyis a parlamenti szavazást egy nyilvános meghallgatás előzi meg, melyet az alkotmányjogi bizottság bonyolít le (hasonlóan, mint az alkotmánybíró-jelöltek esetében). A meghallgatáson a jelölteknek röviden be kell mutatkozniuk, majd a képviselők kérdéseket tehetnek fel nekik.

Szintén a nemrégiben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető, hogy a főügyészi posztra jelentkezőket már nemcsak a parlamenti képviselők javasolhatják, hanem az igazságügyi miniszter, az Ügyészi Tanács (Rada prokurátorov SR), az emberjogi ombudsman és egyéb jogi intézmények is (például a jogi egyetemek).

Az is fontos újításnak számít, hogy a főügyészi pozícióba már olyan személyek is jelentkezhetnek, akik korábban nem ügyészként dolgoztak.

Hét jelölt

A felsorolt feltételek mellett végül hét személyt jelöltek a főügyészi pozícióba. Az első hivatalos jelölt Jozef Čentéš volt, akit az Ügyészi Tanács, Mária Patakyová emberjogi ombudsman, valamint többi jogi egyetem is javasolt. Čentéš neve onnan lehet ismerős, hogy 2011-ben már jelöltette magát a pozícióra, ám végül Ivan Gašparovič volt köztársasági elnök elutasította a kinevezését. Ellenfele akkoriban az a Dobroslav Trnka volt, akit az utóbbi hónapokban többször is összefüggésbe hoztak a hírhedt nagyvállalkozóval, Marián Kočnerrel. 

Dobroslav Trnka

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök Čentéš jelölésével kapcsolatban azt kifogásolta, hogy több jogi intézmény is egy személy mellett tette le a voksát. A kormányfő úgy véli, sokkal jobb döntés lett volna, ha minden intézmény külön jelölttel áll elő, így a nyilvános meghallgatáson több kompetens szakembert hallgathatott volna meg az alkotmányjogi bizottság.

Čentéš után a második hivatalos jelölt Ján Šanta lett, akit az OĽaNO parlamenti képviselője, Gyimesi György javasolt. Šanta már több mint 15 éve a Speciális Ügyészségen dolgozik, ő felügyelte például a Markíza televízióval kapcsolatos váltóbotrányt, melyben a már említett Kočnert, valamint Pavol Rusko egykori gazdasági minisztert elítélte a bíróság – egyelőre nem jogerősen.

Péntek reggelig mindössze ennek a két jelöltnek a nevét ismertük, délután 4-ig aztán újabb 5 jelöltet jelentettek be. Köztük van a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) által jelölt bíró, Juraj Kliment, az OĽaNO képviselői által javasolt ügyész, Rastislav Remeta, valamint a Nagyszombati Egyetem Jogi Kara által jelölt Ján Hrivnák, aki Šantához hasonlóan a Speciális Ügyészség szakembere.

Végül az SaS is úgy döntött, hogy saját jelöltet állít, ezért Anna Zemánová, a párt frakcióvezetője Tomáš Honz ügyészt ajánlotta, aki többek közt Marian Kotleba (ĽSNS) bírósági ügyét is felügyeli.

Az utolsó jelölt az a Maroš Žilinka lett, akit a kiszivárgott Threema-üzenetek alapján Kočnerék ki akartak végeztetni. Žilinkát a Szlovák Ügyvédi Kamara és a Sme rodina képviselője, Petra Hajšelová javasolta.

Érdekes

A főügyészjelöltek:

  • Jozef Čentéš, a Főügyészségen dolgozó ügyész, akit az Ügyészi Tanács, Mária Patakyová emberjogi ombudsman, valamint többi jogi egyetem is javasolt,
  • Ján Šanta, a Speciális Ügyészség ügyésze, akit Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője ajánlott,
  • Juraj Kliment, a Legfelsőbb Bíróság bírája, akit a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) jelölt,
  • Rastislav Remeta ügyész, Igor Hus és Ján Krošlák (mindketten OĽaNO) jelöltje,
  • Ján Hrivnák, a Speciális Ügyészség szakembere, akit a Nagyszombati Egyetem Jogi Kara javasolt,
  • Tomáš Honz ügyész, Anna Zemamová (SaS) támogatottja,
  • Maroš Žilinka, a Speciális Ügyészség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztályának igazgatója, akit a Szlovák Ügyvédi Kamara, valamint a Sme rodina képviselője, Petra Hajšelová javasolt.

Lipšic nélkül

A listából látható, hogy a jogi intézmények jelentős része élt a törvénymódosítás adta lehetőséggel, és állított saját jelöltet. A másik fontos változtatás, miszerint nemcsak ügyészeket lehet javasolni, már kevésbé lett kihasználva, hiszen a hét jelölt közül csak egy személy dolgozik bíróként, a többiek mind kötődnek az ügyészséghez. Korábban szó volt arról, hogy a közismert ügyvéd, Daniel Lipšic is indul a főügyészi pozícióért, de az egykori belügyminiszter végül meggondolta magát. 

Nincs közös jelölt

Bár a jelöltek névsora már hivatalosan is ismert, minden jel szerint a kormánykoalícióban egyelőre nincs egyezség a közös jelöltről. Így nyilatkozott nemrégiben Igor Matovič is, majd hozzátette, hogy a döntés várhatóan csak a nyilvános meghallgatás után születik meg. Hasonlóan fogalmazott az SaS szóvivője, Ondrej Šprlák.

„Az új főügyész megválasztásának egyik kulcspillanata lesz a nyilvános meghallgatás. Ezért jelenleg túlságosan korai lenne közös jelöltről beszélni”

– mondta lapunknak a szóvivő.

főügyészség

Ha a koalícióban mégsem születne egyezség, akkor a főügyész megválasztása akár hónapokig is elhúzódhat (így történt a már említett 2011-es szavazásnál is). Milan Vetrák, az OĽaNO képviselője azonban elmondta: szerinte erre nem kerül sor, és a koalíció novemberben már megválasztja a jelöltet, akinek kinevezéséről végül Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek kell döntenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?