Rimaszombat: Helyi projekteket és kis vízi erőmű építését is támogatja a kormány

rimaszombat kormanyules

2 142 353 eurót különített el a kormány a kihelyezett rimaszombati ülésén a járás, valamint a szomszédos Poltári járás egyes önkormányzatainak projektjeire, továbbá egy kis vízi erőmű építésére az Ipoly felső folyásán.

A cél a régió szociális és gazdasági helyzetének javítása.

Az egyik fő prioritásként stratégiai befektetők letelepítését jelölte meg a kormány a két járásban, továbbá a Besztercebánya megyében működő, energiaigényes termelést végző cégek támogatását.

A határozatban szerepel egy új üveggyár létrehozásához szükséges infrastruktúra létrehozása is.

Az ipolyi vízi erőmű az elektromobilitásra való fokozatos áttérést és általában a termeléshez szükséges nagyobb energiaigény kielégítését szolgálja. „Denisa Saková (Smer) gazdasági miniszternek az év végéig kell a kormány elé terjesztenie a vízi erőmű megépítési és finanszírozási tervét” – áll a kormány által elfogadott határozatban. Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszternek szintén az év végig kell előkészítenie a víztörvény módosítását.

A kormány kötelezte magát a duális képzés létrehozásának támogatására a Poltári járás ipari parkjában. Emellett 22 ezer eurót hagyott jóvá a poltári Összevont Iskola számára mobil olvasztókemence vásárlására a gyakorlati képzés támogatása érdekében.

A közlekedésfejlesztési tervben a D2-es gyorsforgalmi út további szakaszainak építése szerepel.

Emellett a kormány meghatározta a térségbeli gyümölcstermesztés, mezőgazdasági termelés, élelmiszeripar, idegenforgalom és a regionális tevékenységek támogatásának tervét, például a régióbeli Gótikus út és az Üvegfúvók útjának támogatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?