Helyi jelöltek, koalíciók

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártjának pozsonyi szervezete tegnap megerősítette, Pozsony megyében a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal, a Smerrel, a Polgári Egyetértés Pártjával és a Szlovákia Zöldek Pártjával lép koalícióra.

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártjának pozsonyi szervezete tegnap megerősítette, Pozsony megyében a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal, a Smerrel, a Polgári Egyetértés Pártjával és a Szlovákia Zöldek Pártjával lép koalícióra. Megyefőnökjelöltjük még nem ismert, de független szakértőt látnának szívesen a poszton. A párt az Eperjesi kerületben Milan Benčát, a jelenlegi eperjesi járási elöljárót jelöli megyefőnöknek. Vetélytársa, Viliam Sopko képviselő volt. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tegnap lezárta jelöltlistáit. A mozgalom egyedül a Trencséni kerületben indul önállóan a decemberi választásokon. A legtöbb kerületben a nemzetiekkel, a Smerrel és a baloldali pártokkal hozott létre választási koalíciót. A Polgári Egyetértés Pártja csak a Nagyszombati kerületben írt alá koalíciós szerződést, mégpedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal, a Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal. A többi kerületben a párt intenzív tárgyalásokat folytat az esetleges választási együttműködésről. Az eredmények október 22-én válnak ismertté. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?