Heger: Szlovákia ma a jó oldalon áll

heger čaputová

Szlovákia nincs közvetlen katonai fenyegetésnek kitéve. Ha a harcok eszkalálódnának, annak az lenne a következménye, hogy Ukrajna lakossága elmenekülne a háború elől - jelentette ki az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlament biztonsági tanácsának keddi rendkívüli ülése után. Az államfő úgy fogalmazott, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság Oroszország általi elismerése egy szuverén ország megszállásának tekinthető.

„Nem egy váratlan, hirtelen lépés volt, ami történt" - mondta a köztársasági elnök, és hozzátette, hogy az elmúlt hetekben nagy létszámban összpontosultak az orosz csapatok az ukrán határ körül. Az elnök asszony szavai szerint Szlovákia elítéli Oroszország lépését. „Az egész nemzetközi közösség elítéli ezt, beleértve az Európai Unió összes tagállamát" - mondta. Szavai szerint ez a nemzetközi jog megsértése, egy szuverén ország megszállása és integritásának megtiprása.

Az államfő tájékoztatása szerint a biztonsági tanács konkrét lépésekről is tárgyalt, hogy Szlovákia készen álljon a további fejleményekre. Rámutatott, hogy Szlovákiában is egyre terjed az orosz propaganda és a dezinformáció.

Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök a parlament biztonsági tanácsának keddi rendkívüli ülése után úgy fogalmazott, hogy Szlovákia ma a jó oldalon áll. A kormányfő hozzátette, hogy Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek elítélik Oroszország magatartását, és hajlandók megtenni mindent a béke megőrzéséért. Heger szerint Oroszország megsérti a nemzetközi jogot és lerombolja a jószomszédi kapcsolatokat Ukrajnával, és a kapcsolatait az egész demokratikus világgal.

„Következetesen ezt csinálja 2014 óta, amikor annektálta a Krímet, támogatta a Donbaszban a szakadárokkal folytatott fegyveres konfliktust, és most független államként ismeri el a szakadár régiókat" - mondta a miniszterelnök. Ezek a lépések, tette hozzá, a háború, a pusztítás és a gyilkolás árnyait hozzák vissza Európába.

Kapcsolódó cikkünk

„A demokratikus világ ma Ukrajna mellett áll" - fogalmazott a miniszterelnök, és hozzátette, hogy a békeszerető országok, köztük Szlovákia is Ukrajna segítségére siet. Meg kell állítani az orosz imperializmust. Putyin elnöknek egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy erőszakkal létrehozhatja az orosz protektorátust Ukrajnában, és a kommunisták példáját követve újra leereszti a vasfüggönyt" - mondta a szlovák kormányfő.

„Demokratikus, szuverén és fejlett Ukrajnát szeretnénk" – mondta, és hozzátette, a szomszédos országnak meg kell erősítenie saját védelmi képességeit is.

Az Orosz Föderáció elismerte a kelet-ukrajnai szakadár egységek - az úgynevezett Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság - függetlenségét. Franciaország, Németország és az Egyesült Államok vezetői „a minszki békemegállapodás egyértelmű megsértésének" minősítették Vlagyimir Putyin orosz elnök lépését, és leszögezték, hogy ez nem marad válasz nélkül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ukrajna „szuverenitásának és területi integritásának megsértéseként” értékelte a Kreml lépését. António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára is hasonló állásponton van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?