Heger: Részt akarok venni az egyesült demokrata erők politikájában

heger k

A demokraták számára az elkövetkező hónapok feladatának az együttműködésnek kell lennie – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő. Mint mondta, részt akar venni az egyesült demokrata erők politizálásában, a cél az egyesülés, a tisztességes, korrekt politikai versengés. Az uszító kampányolást elutasítja.

Heger szerint a demokratikus erők fő gyengéje a megosztottság. „Több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Erős kapocsnak kell lennie köztünk a demokratikus értékeknek, a tiszteletnek, a szabadságnak, az igazságosságnak, a békének” – írta Heger a közösségi hálón, hozzátéve, az eltérő vélemények ellenére bízik a kompromisszumban. „A társadalom jelenlegi frusztráltsága és rossz hangulata elegendő mementó kell, hogy legyen számunkra az összefogáshoz” – tette hozzá.

Szlovákia jövője Heger szerint az összefogásban van. „A rendőrök, az ügyészek, bírók, újságírók, a liberálisok vagy a konzervatívok, az LMBTQ+, a romák, a civil aktivisták és szervezetek elleni uszítással ott keresnek ellenséget, ahol nincs. Ez csupán a társadalom további megosztottságát eredményezi” – mutatott rá Heger.

A megbízott kormányfő azt is kijelentette, világos elképzelése van az ország jövőjéről. „Ez az összefogás, a tisztességes, korrekt politikai versengés. Amikor az ország számára jobbnál jobb megoldások versengenek. Részese akarok lenni az egyesült demokrata erők politizálásának, amely modern, innovatív, művel, kulturált, biztonságos, és nem megosztott társadalmat jelent mindenki számára” – hangsúlyozta Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?