Heger: Magyarország lépése elősegíti a korrekt viszonyt

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány visszavonta a szomszédos országok területén található mezőgazdasági földterületek felvásárlásáról szóló határozatát. Szerinte ez fontos lépés a kölcsönösen korrekt viszony kiépítése szempontjából. Hozzátette: folytatódik a két ország kölcsönös együttműködése.

Heger szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek fontos a jószomszédi viszony. „Örülök, hogy így döntött. Fontos lépés ez a kölcsönös és tisztességes kapcsolatok kiépítése szempontjából, ami számunkra is kiemelt jelentőséggel bír. Ebben a szellemben folytatjuk a kölcsönös együttműködést” – foglalt állást a szlovák kormányfő.

Heger állítása szerint hétfőn „nagyon nyíltan” kommunikálta Orbánnak a szlovák fél kifogásait a szomszédos országokban való földvásárlásról szóló magyarországi jogszabállyal kapcsolatban. „Ma reggel, amikor megérkeztem a V4 találkozóra, Orbán Viktor miniszterelnök a tudomásomra hozta, hogy visszavonja a jogszabályt, részben a tegnapi párbeszédünk miatt” – tette hozzá a szlovák kormányfő.

A szóban forgó határozat visszavonásáról először Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter tájékoztatott. Úgy véli, ez a lépés bizonyítja a kölcsönös konzultáció és az intenzív párbeszéd szükségességét.

Korčok nemrég találkozott magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel. A találkozón felmerült a termőföldek és bizonyos kassai ingatlanok magyar kormány általi felvásárlásának kérdése is. A szlovák külügyminiszter felkérte a magyar felet, hogy a Szlovákiát is érintő kormányzati programokat kölcsönös konzultáció és megállapodás előzze meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?