Hazugságvizsgálatra küldené a főügyész Malina Hedviget

<p>Nyitra/Pozsony. Két évvel azután, hogy megtámadták, hazugságvizsgálatra küldené a főügyészség Žák-Malina Hedviget.</p>

VRABEC MÁRIA

 

A 2006. szeptember 9-i kihallgatáson, amikor arra akarták rábírni, vallja be, hogy hazudott, a lány maga kért hazugságvizsgálatot. Akkor arra hivatkozva, hogy a bíróságon ez úgysem számít perdöntő bizonyítéknak, megtagadták tőle a lehetőséget. Most viszont a főügyész azt mondja, használni tudnák az eredményt. „Ez is csak arról tanúskodik, milyen nagy a főügyész személyes érdekeltsége az ügyben” – véli a hirtelen nézőpontváltozásról Hedvig ügyvédje.

 

Bárhol, de

Szlovákiában nem!

 

Roman Kvasnica nem engedi, hogy védence Szlovákiában abszolválja a poligráfos vizsgálatot, azt mondja: itt, ahol a kormányfő és a belügyminiszter is ennyire angazsálta magát a lány ellen, nincs rá garancia, hogy tisztességes lenne az eredmény. „Azért folyamodnának ehhez a cselhez, mert már nem tudnak mit kitalálni. Nincs Hedvig ellen semmilyen bizonyítékuk, egyéves vizsgálódás után sem tudták rábizonyítani, hogy hazudott. Ez lenne az utolsó lehetőségük, de ezt nem engedjük meg. 2006. szeptember 12. óta, amikor a kormányfő és a belügyminiszter kiállt a nyilvánosság elé, hogy Hedviget gyalázzák, szó sincs az igazság kereséséről, csakis azon fáradoznak, hogy a médiában számukra kedvező képet alakítsanak ki az ügyről” – mondta Kvasnica.

Hedvignek október 20-ig kell tudatnia a főügyészségi vizsgálócsoportot vezető Jaroslav Kozolka ügyésszel, hogy beleegyezik-e a hazugságvizsgálatba. Nemleges válasz esetére is hagytak maguknak egy kiskaput, akkor október 22-én meg kell jelennie az ügyészségen, hogy magyarázatot adjon, miért utasítja el. Az ügyész nyilván abban reménykedik, hogy vallomástételre bírja Hedviget, mert 2006 szeptembere óta erre nem hajlandó.

„Amíg nem mondják meg, mivel vádolják, addig nem is fog vallomást tenni. Nem veszünk részt ebben a virtuális bűnvádi eljárásban, és nem érdekel az sem, ki hogyan magyarázza lépéseit a sajtóban. A tényekhez ragaszkodunk, márpedig a tények azt igazolják, hogy védencem végig igazat mondott” – szögezte le az ügyvéd.

 

Hedvig már volt hazugságvizsgálaton

 

Hedvig az ő tanácsára már abszolvált egy hazugságvizsgálatot 2006 novemberében – pár nappal azután, hogy ismeretlenek feldúlták a lakást, ahol a barátjával – mostani férjével – élt. Mint Roman Kvasnicától megtudtuk, erre a vizsgálatra külföldön került sor, olyan országban, ahol bűncselekménynek számít a hazugságvizsgálat eredményének meghamisítása.

„Több mint egy órán át faggatták, igényes, nehéz vizsgálat volt, de az eredmény egy szemernyi kétséget sem hagyott a szavahihetősége felől. Ezek után állunk elébe az újabb vizsgálatnak, csak ne Szlovákiában végezzék.”

 

Háttéralkut ajánlott

az ügyészség

 

Dobroslav Trnka főügyész a közelmúltban bejelentette, heteken belül befejeződik a vizsgálat, már csak néhány orvosszakértői véleményre várnak. Akkor azt is elmondta, hogy négy verzióval számolnak: vagy valóban megverték Hedviget, vagy hazudott, vagy az egész akciót előre kitervezték valakik.

A negyedik verziót a főügyész nem árulta el, de feltételezhető, hogy ez arról szól: szeretnék bizonytalanságban tartani a közvéleményt, mert az igazsággal nem mernek előjönni. Erre utal az az ajánlat is, amelyet Roman Kvasnica a „főügyészséghez közeli körökből kapott”: Ha védence legalább részben beismeri, hogy nem mondott igazat, akkor megszüntetik az ellene indított eljárást.

„Az eljárás folytatódik, tehát világos, mi volt a válaszom. Csak azért nem mondom el, ki keresett meg ezzel az ajánlattal, mert úriember vagyok” – mondta ennek kapcsán lapunknak Kvasnica.

 

Folytatódnak

a kihallgatások

 

Egyébként annak ellenére, hogy a főügyész bejelentette, már nem vizsgálódnak, az ügyben folytatódnak a kihallgatások, Ezen a héten ismét beidézték a nyitrai magyar tanszék vezetőjét, Sándor Annát, valamint a Szlovák Takarékpénztár dolgozóit, akiktől a rendőrök a bankkártya letiltásával kapcsolatban kértek információkat, de ezeket a kihallgatásokat végül elnapolták.

Hedvig ügyvédje kérte még a támadás ügyében folytatott vizsgálatot vezető nyomozónak, a támadás helyszínéhez közeli magánnyomozó-iroda munkatársainak, az összes szakértő, valamint Robert Fico miniszterelnök és Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes kihallgatását is. „Amíg ennek eleget nem tesznek, addig a vizsgálat nem fejeződhet be, mert jogomban áll áttanulmányozni a jegyzőkönyvet és újabb bizonyítási eljárásokat kérni” – mondta Kvasnica.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?