Hazugság a vizsgálat?

Pozsony |

<p>Nem szokványos módon szervezte meg a főügyészség a Malina Hedvig megtámadásával gyanúsított két személy hazugságvizsgálatát. A vizsgálócsoport vezetője telefonon egyeztetett velük időpontot, vélhetően személyesen szállította őket a helyszínre, a tesztelést végző szakemberek pedig addig váltogatták a módszereket, amíg nem jött ki a megfelelő eredmény.</p>

A szerkesztőségünk birtokába jutott jegyzőkönyvből kiderül, hogy Marcel Grzyb, az egyik lehetséges támadó 2008. október 2-án levélben kérte a főügyészségtől, hogy szembesítsék Malina Hedviggel, és mindkettejüket vessék alá hazugságvizsgálatnak. A megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a levelet nem az építőmunkás Grzyb, hanem szakképzett jogász írta.

Jaroslav Kozolka, a főügyészségi vizsgálócsoport vezetője 2008. november 5-én felhívta telefonon (!) Róbert Bencit, és megkérdezte tőle, hajlandó-e hazugságvizsgálatnak alávetni magát. Bencinek a jegyzőkönyv szerint nem volt ellenvetése, de azt mondta, még meg kell beszélnie a dolgot az ügyvédjével. Ugyanezen a napon az ügyész Grzybnek is telefonált, s a beleegyező választ követően rögtön „időpontot is adott” neki – 2008. november 12-ét, s felvilágosította, hogy a vizsgálaton kipihenten, józan állapotban kell megjelennie, és nem használhat a reakcióit befolyásoló gyógyszereket.

További részletek hétfői nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?