Házkutatás a zenélő házban

Párkány. „Dögöljetek meg!” – ordította magából kikelve a zenélő ház tulajdonosa, aki pénteken délelőtt rendőri őrizetben érkezett Párkányba.

Párkány. „Dögöljetek meg!” – ordította magából kikelve a zenélő ház tulajdonosa, aki pénteken délelőtt rendőri őrizetben érkezett Párkányba. Az Érsekújvári Járásbíróság ugyanis házkutatást rendelt el, amelyen a Kossuth utcai ház tulajdonosa ügyvédje jelenlétében vett részt.

Nothart Éva pénteken rendőri őrizetben érkezett házához, ahonnét egy augusztus 11-i áramszünet óta nem szól a zene. Az 56 éves nő a helyszínen ordítva szidalmazta szomszédjait. Újságírói kérdésekre nem válaszolt. „Az Érsekújvári Járásbíróság utasítására a rendőrség a tulajdonos és ügyvédjének jelenlétében házkutatást tartott. Több, a nyomozáshoz szükséges eszközt foglaltak le” – közölte Božena Bruchterová rendőrségi szóvivő.

Nothartot egy bűnvádi eljárás keretében augusztus 6-án rendelték be kihallgatásra a párkányi rendőrkapitányságra. „A begyűjtött bizonyítékok, a tanúk és a károsultak vallomásai alapján a rendőrség megállapította, hogy a vádlott tudatosan zaklatja a környék lakóit és rontja polgártársai életminőségét” – nyilatkozta Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő. Veszélyes zaklatás bűntettével vádolták meg és előzetes letartóztatását kezdeményezték, amit a járásbíróság jóváhagyott.

Nothart Éva, aki ellen veszélyes zaklatás bűntette miatta indult eljárás, 16 évig tartotta zenei terrorban a Kossuth utca lakóit. A városról és lakóiról a közösségi oldalakon gyalázkodó hangnemben írt, blogján fenyegető bejegyzéseket posztolt. Ő azt állítja, hogy Verdi Traviátájának hallgatásával a szomszéd kutyájának ugatását próbálta elnyomni. A sípolással és recsegéssel kísért ária a hét minden napján, reggel hattól este tízig áradt a házból akkor is, ha tulajdonosa nem tartózkodott otthon.

Bár a zenei terror 2015 júniusában – Andrej Kiska köztársasági elnök párkányi látogatásának napján – megszűnt, de 2017 szeptemberében Nothart ismét bekapcsolta a zenét, holott Eugen Szabó polgármester egy előzetes intézkedéssel – amit később a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyott – tiltotta meg a lakosok zenével való zaklatását. Ezzel az üggyel polgárjogi eljárásban jelenleg a besztercebányai végrehajtási bíróság foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?