Hats Off – Le a Kalappal

Fodor Sándort, közkedveltebb nevén Medvét, sokan ismerhetik. Azok biztosan, akik szeretik a rockzenét, annak is a bluesba oltott, keményebb változatát.
Sanyi, mielőtt megalakította volna saját zenekarát, már országos hírnevet szerzett magának a Stáció, később pedig a Tűzkerék R. B. együttesekben.

Fodor Sándort, közkedveltebb nevén Medvét, sokan ismerhetik. Azok biztosan, akik szeretik a rockzenét, annak is a bluesba oltott, keményebb változatát.

Sanyi, mielőtt megalakította volna saját zenekarát, már országos hírnevet szerzett magának a Stáció, később pedig a Tűzkerék R. B. együttesekben. Számos rádiófelvétel, kazetta és CD őrzi hangját. Egyéni elképzeléseinek, saját zenéjének megvalósítására szűknek érezte az együttesen belüli kötöttségeket, ezért saját zenekar szervezésébe fogott.

ĺgy jött létre, egy hosszabb folyamat végeredményeképpen a Hats Off. Medve a Duna mindkét partjáról toborzott zenészeket, így két révkomáromi és egy Kőhídgyarmatról elszármazott fiatalember is muzsikál együttesében. A jelenlegi felállás, a Duna jobb partjáról: Fodor Medve Sándor (ének), Drexler Zoltán (dob), Komáromi Péter (billentyűs hangszerek); a Felvidékről (a Duna bal partjáról): Sólya Lajos (basszusgitár), László Péter Pici (gitár), Vojtek Zoltán Csiga (gitár).

A fiúk nemrégiben készítették el első demójukat a budapesti Golden Sound Stúdióban. Gyurkovszky György hangmérnök meglepően érett, mívesen hangszerelt dalokat rögzített CD-re. Természetesen a csapat nem maradt hűtlen a nagy elődök hagyományaihoz sem, ezt bizonyítandó dögösen és sok impróval fűszerezve elnyomják Muddy Waters örökbecsű Hootchie-Kootchie Man című darabját. Ezen kívül még három saját szerzemény található a lemezen, Halál Testvér, Rosszlányok utcája, és Majális címmel.

Fodor Sándor így vall a zenekar küldetéséről: „Az örök sóvárgás dobban ereinkben, ahogy szembenézünk a földdel és a csillagokkal, ahogy megmérjük magunkat és a bennünk növekvő időt, ahogy szivacsként megpróbáljuk felszívni a mindenséget, mert mindig kell valami...

... kell a hallgatás és az üvöltés, kell a sötétség és a világosság,

... kell a harag és a megbékélés, kell az öröm és a fájdalom,

... kell a férfi és kell a nő, kell a józanság és a kábulat,

... kell a köznap és az ünnep, kell...kell...kell...

És ami nagyon fontos, legyen a lélekben Béke!”

A Hats Off élőben március 15-én hallható majd, a nyergesi művelődési házban, ahol is ünnepi koncertet adnak a Tűzkerék xT és az Experience közreműködésével, Medve 50. születésnapja alkalmából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?