Hatékonynak bizonyulnak az óvintézkedések

Martin Smatana
Pozsony |

A COVID-19 betegség terjedésének megállítása érdekében elfogadott óvintézkedések hatékonynak bizonyulnak. Ha ezek hosszú távon érvényben maradnak, Szlovákia azon öt ország közé tartozhat, amelyek a legeredményesebben birkóznak meg az új típusú koronavírus által okozott világjárvánnyal. Ezt keddi közös sajtótájékoztatójukon jelentették ki Martin Smatana, az Egészségügyi Politikai Intézet (IZP) igazgatója és Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő.

Az elemző szerint Szlovákia elkerülheti az olaszországi, spanyolországi és a New York állambeli forgatókönyvet. A járvány a múlt vasárnaptól számított 110. napon, vagyis nagyjából július közepén tetőzhet nálunk. Smatana figyelmeztetett: növelni kell a kórházi férőhelyek számát és három-négy hónapig szigorúan be kell tartani az óvintézkedéseket.

Az új elemzés szerint a járvány csúcsán 170 000 fertőzött lesz, ami a teljes lakosság 2,3 százalékának felel meg. A fertőzés lassabb terjedése esetén a járvány 2021-ig is elhúzódhat. Az elemzők szerint ez egy negatív forgatókönyv, amely nem biztos, hogy valóra válik. A kormány és a központi válságstáb által elfogadott óvintézkedések segíthetnek csökkenteni a fertőzöttek számát.

Matovič lehetséges alternatívaként említette, hogy teljesen „lekapcsolják” az országot két-három hétre. Ehhez azonban szerinte társadalmi konszenzusra van szükség, az emberek véleményét közvélemény-kutatás formájában kérnék ki. Egy ilyen leállás esetén legfeljebb 150 000 ember biztosítaná az alapvető állami infrastruktúra működését.

Smatana szerint ilyen körülmények között a szakemberek pontosan nyomon tudnák követni, hogy kinél jelentkeznek a COVID-19 betegség tünetei, és ezeket az embereket le is tesztelhetnék.

„Ilyen intézkedéseket eddig csak azok az országok vezettek be, ahol nagyon intenzív volt a növekedés, vagyis Olaszország és Spanyolország. Nekik már nem volt más választásuk” – jegyezte meg.

A jelenlegi forgatókönyv szerint Szlovákiának mintegy ezer lélegeztetőgépre lesz szüksége. Matovič szerint a kormány képes lesz ennyit biztosítani, ezeket azonban csak képzett személyzet kezelheti. A kormányfő kilátásba helyezte, hogy a duplájára emelik a képzett szakemberek számát.

Matovič reagált azokra a hangokra is, miszerint szigorúbb intézkedéseknek kellene vonatkozniuk a nyugdíjasokra. Azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy az idősebbek hogyan bírnák ki a karantént nyáron, az átforrósodott lakásokban.

A miniszterelnök nem zárta ki, hogy jövő májusig kell majd hordani a védőmaszkokat.

„Ki kell mondani, hogy a gyerekek el fognak butulni, ha egy évig nem fognak iskolába járni. A lelkiviláguknak sem tenne jót, ha egy évig otthon lennének” – fűzte hozzá a kormányfő.

Az Egészségügyi Politikai Intézet (IZP) április 3-án készül közzétenni az új típusú koronavírus terjedését előrejelző következő modellt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?