ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. November végéig eadott határidőt a nővérkamara, hogy követeléseik egy részének teljesítésére.
Határozottabban lépnek fel a nővérek
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. November végéig eadott határidőt a nővérkamara, hogy követeléseik egy részének teljesítésére. Követelik, hogy törvény tiltsa a munkakörük megosztását (áprilistól sokan papíron csak részidőben végzik munkájukat, a másik felében adminisztratív munkaerők, hogy ne kelljen emelni a bérüket). Azt is követelik, hogy az állam a saját biztosítottjai után 5 százaléknyi járulékot fizessen, valamint – az orvosokhoz hasonlóan – memorandummal biztosítanák a nővérek magasabb jutalmazását addig is, amíg nem születik meg a bérüket rendező új törvény. A jogszabály elfogadására február végéig adtak haladékot a kormánynak – az áprilistól érvényes törvény hatályát ugyanis az alkotmánybíróság felfüggesztette. Mária Lévyová, a kamara elnöke szerint sem a november végi, sem a februári dátum nem túlzás, ezek ugyanis nem új követelések, hónapok óta tárgyalnak róluk az egészségügyi minisztériummal. Ha kéréseiket nem teljesíti a kabinet, a nővérek nem zárják ki, hogy ugyanúgy fognak eljárni, mint tavaly év végén az orvosok – tömegesen adják be felmondásukat. (sán, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.