Hatan vezetnék az Ifjú Sziveket

<p>Hatan pályáznak az Ifjú Szivek táncszínház igazgatói posztjára. A jelöltek meghallgatása január 31-én, vagyis pénteken lesz, közölte lapunk kérdésére a kormányhivatal.&nbsp;</p>

Ősszel már lezajlott egy sikertelen versenypályázat a színház igazgatói posztjának betöltésére: akkor négyen pályáztak. A jelentkezők nevét az esélyegyenlőségre hivatkozva akkor sem árulta el a kormányhivatal. Az Ifjú Sziveket jelenleg megbízott igazgató, Karolína Kormuthová vezeti félállásban. Ő már a második megbízott: Dagmar Čerťanská tavaly július elejétől december végéig állt a színház élén, január elejétől pedig azért neveztek ki új igazgatót, mert a törvény értelmében egy megbízott személy csak hat hónapig vezetheti a táncszínházat. Kormuthovát többször megszólítottuk, hogy nyilatkozzon lapunknak, először megígérte, de aztán mégsem nyilatkozott. Igor Federič, a kormányhivatal vezetője tavaly, ellentmondásos indokokkal váltotta le Hégli Dusant az igazgatói posztról, közvetlenül A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos lemondása után. Azóta nem tudni, mi a kormányhivatal terve az intézménnyel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?