Hat kisebbség közös javaslatai

Pozsony/Ipolynyék |

<p>Hat kisebbség közösdokumentumbankéri a nemzeti kisebbségek jogállásának rendezését, a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosítását és a kisebbségi kultúrák finanszírozásának megoldását.</p>

A dokumentumot tegnap, a Csemadok kezdeményezésére összehívott találkozón fogadták el a magyar, a roma, a ruszin, a cseh, az ukrán és a német kisebbség képviselői. A találkozó megszervezéséhez Ivan Gašparovič államfő, és Dušan Čaplovič kormányalelnök adta az ötletet, azt javasolták ugyanis, hogy a kisebbségek közösen tegyenek javaslatot az őket érintő törvényi szabályozásra. „A dokumentumotjövőhétenterjesztjük a kormány kisebbségi tanácsa elé –mondtalapunknak Hrubík Béla, a Csemadok elnöke. – A kétnapos találkozón elhangzott hozzászólások alapján állíthatom, hogy nemcsak a magyar kisebbségnek vannak gondjai a jelenlegi kisebbségi politikával.” Szerinte a többi kisebbség is érzi, hogy ha a helyzet nem változik, akkor esetükben az asszimiláció még gyorsabb lesz, mint a számbelileg jóval nagyobb magyar kisebbség esetében. Az egyes törvényekben rendezni szeretnék például a kisebbségek képviseletét a szlovák parlamentben. Egy elfogulatlan jelentést készíttetnének a nyelvi jogok valós alkalmazási lehetőségeiről, a kisebbségi kultúrák finanszírozását pedig az állami költségvetéshez kapcsolnák. Vladimír Protivňák, a Ruszin Megújhodás elnöke szerint az államnak aktívabbnak kellene lennie a kisebbségek védelmében. „Meggyőződésem, hogy az állam támogatásának aktívabbnak kellene lennie a kisebbségek jogainak és kultúrájának támogatásában, identitásának megőrzésében” – mondta lapunknak Protivňák. A kezdeményezés egyelőre a pártok kizárásával, csak a civil szervezetek részvételével zajlik, a javaslatot nem akarják a választási kampány témájávátenni.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?