Hat alkotmánybíró-jelöltet választott meg a parlament

alkotmánybíróság
Pozsony |

A kormánykoalíció javaslatára a parlament titkos szavazással hat alkotmány-bíró-jelöltet választott meg. 

 

Ivan Fiačan, Rastislav Kaššák, Peter Molnár, Ľuboš Szigeti, Daniela Švecová és Michal Truban alkotmánybíró-jelöltek szereztek elegendő szavazatot a voksolás során. Információink szerint ők valamennyien a koalíció jelöltjei. Korábban a kormánykoalíció azt állította, nyolc névben tudott megállapodni. 

A koalíciós tanács két alkalommal, délelőtt és délután is tanácskozott az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásáról. Napközben több forrás is megerősítette, hogy a Smer–SNS–Híd-koalíció a 29 bírójelölt közül csak hatot akar megválasztani. Közülük az államfő hármat nevezhet ki. Andrej Kiska korábban már jelezte, nem fogja húzni az időt, s kész mielőbb működőképessé tenni az Alkotmánybíróságot. 

A kassai Alkotmánybíróság február óta csupán négy bíróval működik, gyakorlatilag megbénult, hiszen ahhoz, hogy a testület plénuma döntésképes legyen, legkevesebb hét tag, vagyis további három új bíró szükséges. Napközben az ellenzéki pártok is jelezték, egyezségre jutottak a jelölteket illetően. Ők tíz bírójelöltben állapodtak meg. Konkrétumokat a szavazás előtt senki nem volt hajlandó elárulni. A szavazást követően Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) emlékeztetett, hogy az alkotmánybírók megválasztásának vitájában egyetlen kormánypárti képviselő sem szólalt fel. Szerinte ez arról árulkodik, megfelel nekik bizonyos politikusok érdeke, hogy a jogállamiság megszűnjön Szlovákiában. 

Alojz Baránik (SaS) a voksolást követően felsorolta azt a hét jelöltet, akiket pártja támogatott. Kijelentette, azért hozzák nyilvánosságra a neveket, mert nem értenek egyet a titkos voksolással. „Egy-két kivételtől eltekintve egyezett a véleményünk” – jelezte Baránik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?