Hasogdzsi-ügy - Megkezdődött a vádlottak pere

Dzsamál Hasogdzsi
Dubaj |

Megkezdődött a Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus újságíró meggyilkolásával vádoltak pere csütörtökön Szaúd-Arábiában, az ügyészség a tizenegy gyanúsított közül legkevesebb öttel szemben halálbüntetést fog kérni - közölték hírügynökségek.

 

Az SPA szaúdi hírügynökség kevés részletről számolt be az első meghallgatási nappal összefüggésben, s a vádlottakat sem nevezte meg.

A szaúdi ügyészség ugyanakkor közölte: az eljárás alá vont személyek védőik jelenlétében vettek részt a tárgyaláson. A vádhatóság hozzátette: Rijád jogsegélykérelemmel fordult Ankarához, hogy ossza meg a gyilkossági ügyben gyűjtött, rendelkezésére álló bizonyítékokat.

"Eddig semmilyen választ sem kaptunk, az ügyész hivatala továbbra is vár a visszajelzésre" - áll a szaúdi vádhatóság közleményében.

Török tisztségviselők ezzel szemben korábban azt mondták, hogy megosztották a Hasogdzsi-ügyben gyűjtött bizonyítékokat Szaúd-Arábiával és más államokkal is.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokért ment.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek.

A gyilkosság miatt, amelynek hátterében a szaúdi trónörököst sejtik, több ország szankciókat hozott Rijád ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?