A szaúdi trónörökös súlyos hibának nevezte a gyilkosságot, de tagadta érintettségét

Mohamed bin Szalmán

A szaúd-arábiai trónörökös tagadta, hogy ő rendelte volna el Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró több mint 3 évvel ezelőtti meggyilkolását, és a The Atlantic című amerikai lapban közzétett interjújában súlyos hibának nevezte a gyilkosságot.

Ellenzéki cikkeket publikáló szerzők megölésének teóriájára utalva Mohamed bin Szalmán úgy fogalmazott: "Ha így intéznénk a dolgokat, Hasogdzsi még az ezres listára sem került volna fel". Hozzátette, hogy ő maga Hasogdzsi egyetlen cikkét sem olvasta.

Mindazonáltal leszögezte: Hasogdzsi meggyilkolása fájdalmas volt számára, és az egész országot rosszul érintette.

Az újságírót 2018 októberében gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Török tisztségviselők szerint egy szaúdi "halálosztag" ölte meg, majd holttestét feldarabolták. Bár Szaúd-Arábiában többeket ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban, az amerikai hírszerzés jelentése szerint Mohamed bin Szalmán rendelte el a műveletet.

A most megjelent, több beszélgetésből összeállított interjúban az országot de facto irányító trónörökös egyúttal figyelmeztette Washingtont, ne szóljon bele a királyság belügyeibe, Joe Biden amerikai elnökről beszélve pedig azt mondta: jobban tenné, ha az amerikai érdekeket tartaná szem előtt.

"Hosszú, történelmi kapcsolatunk van az Egyesült Államokkal, a célunk pedig e kapcsolat megtartása és megerősítése" - tette hozzá.

A lap emlékeztet arra, hogy míg a trónörökös jó viszonyban volt Donald Trump előző amerikai elnökkel, Biden és alelnöke, Kamala Harris "elszámoltatást" követelt Hasogdzsi meggyilkolásával, illetve a Jemenben végrehajtott hadműveletekkel kapcsolatban.

"Nekünk nincs jogunk kioktatni másokat Amerikában, és ez fordítva is igaz. A szaúdi ügyek a szaúdiakra tartoznak" - hangsúlyozta Mohamed bin Szalmán.

Az interjúban a trónörökös röviden kitért Washington riválisára, Kínára is, és leszögezte: Szaúd-Arábiában rengeteg potenciál rejlik. "Ha ezt egyes országok nem használják ki, biztos vagyok benne, hogy odaát, keleten néhányan nagyon boldogok lesznek" - tette hozzá.

A trónörökös beszélt Katarról is, amellyel Szaúd-Arábia 2017-ben megszakította kapcsolatait, és bojkottjához csatlakozott az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom is. A lépést azzal indokolták, hogy Doha a terrorizmus támogatója, és túl jó viszonyban van Iránnal.

A diplomáciai viszály 2021 januárjában elsimult, Mohamed bin Szalmán pedig a mostani interjúban méltatta Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírt, miközben a bojkottot "testvérviszálynak" nevezte. "Kapcsolataink jelenleg jobbak, mint valaha" - jelentette ki.

Az ellenzéki hangokkal kapcsolatban a trónörökös azt mondta, a királyságnak szüksége van ellenzékre, amennyiben a bírálók nem ideológiai alapon támadják Rijádot.

Az iszlamista ellenzékre kitérve arra figyelmeztetett, hogy amennyiben ők vennék át a hatalmat, "terroristaállamot" csinálnának Szaúd-Arábiából. "A Szaúdok nélkül az országban az afganisztánihoz hasonló állapotok lennének" - fogalmazott.

Jóllehet méltatta a királyság modernizációját, beleértve a nők helyzetének előremozdítását, nemmel választ arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy Szaúd-Arábia idővel alkotmányos monarchiává váljon.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?