Három kérdésben kell dönteniük

December 5-én Esztergomnak nemcsak a kettős állampolgárság kérdésében és a kórház-privatizáció ügyében, hanem a jelenlegi dunai vízbázis karsztvízre cserélésének kérdéséről is szavaznia kell. A rendkívüli kezdeményezést Esztergom város önkormányzata indítványozta.

A város tizennégy képviselője, köztük Meggyes Tamás polgármester és Knapp János Pál alpolgármester is aláírta a népszavazás kiírásának indítványozására szóló határozati javaslatot. Esztergom és polgárai érdekét szolgálná, ha a júliusi óriási szennyezés ismételt lehetőségét kiküszöbölve biológiailag egészséges ivóvízzel látnák el a várost.

A karsztvízre történő átállás és a városi vízmű társaság létrehozásának jelenlegi állásáról Takács István önkormányzati sajtóreferens adott tájékoztatást lapunknak.

Milyen technikai és elméleti feltételeknek kell megvalósulnia, ha a város a karsztvíz mellett dönt?

Az önkormányzat elfogadta annak a vízmű társulásnak az alapító okiratát, mely az átállással kapcsolatos intézményi hátteret biztosítja. A karsztvizes hálózat működtetéséhez új kutak létesítésére van szükség, ezek vízjogi engedélyei már elbírálás alatt vannak az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál. Nemsokára az építendő kutak pontos helyét is kijelölik, az engedélyeztetés és a vízműveknek a város kezelésébe kerülése előtt azonban nem indulhat meg az építkezés. Ezen kívül az önkormányzat levélben kéréssel fordult Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez, hogy az önkormányzat területén lévő berendezéseket – gerincvezeték, vízhálózat, stb. – adják az önkormányzat kezelésébe.

Mennyi idő alatt valósulhat meg az átállás?

Az engedélyezés folyamata igen hosszadalmas és előre meg nem jósolható. A három vagy négy kút megépítése, a kutak – és a mostani vízhálózat – megépítéséhez szükséges engedélyeztetési eljárás, azok összekötése a mostani hálózattal viszonylag gyorsan történhet. Mindezek költségei – bevizsgálások, építés – töredékét tennék ki annak a Meggyes Tamás polgármester által százmillió forint körülire becsült összegnek, amit a város a nyári vízszennyezés kapcsán elkölteni kényszerült. Egy kút építése néhány millió forintot emésztene fel, a vezetékek építésével és a karbantartás költségeivel még mindig messze alatta maradnának az előbb említett nem várt kiadásoknak.

Milyen előnyökkel járna a karsztvizes ellátás, várható-e a város lakóinak támogatása az ügyben?

Bízunk benne, hogy a lakosok többsége egészséges szemlélettel bírva, megszavazza a jobb vízellátást, annak ellenére, hogy az Észak-Dunántúli Vízmű folyamatosan és kampányszerűen igyekszik bebizonyítani, hogy Esztergom vizével minden a legnagyobb rendben. Anyagi előnyökhöz is juthatnánk, hiszen a vízdíjjal befizetett összegek a városban maradnának. Ez nem biztos, hogy alacsonyabb árkategóriát hozna magával, de a vízművel ellentétben – mivel saját vagyonunkkal gazdálkodnánk – jól átgondolt, folyamatos fejlesztésre, gyors karbantartásra lenne lehetőség a mostani, amortizációt figyelmen kívül hagyó működtetési rendszerrel szemben. Megszűnne a kiszolgáltatottság pénzügyi és egészségi szempontok tekintetében is. Magyarországon tervezik a vízmű- és közműtársulás privatizációját. Megemlíteném még, hogy a nyomott áron tulajdonhoz jutó külföldi tőkés kasszáját sem mi vagyunk hivatottak gyarapítani, és egy esetleges privatizációt követően végleg kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének az esztergomi polgárok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?