Három éve kormányoz Fico

Pozsony |

<div>Nem sokat tesz, de azt jól eladja. És nincs alternatívája. A hétvégén volt három éve, hogy hivatalba lépett a második Fico-kormány. Mit tett a kabinet az eddigi 1100 napban, és miért tartja népszerűségét a kormánypárt?</div>

Reformok és botrányok. Az utóbbi negyedszázadban e két mutató alapján mérték Szlovákiában a kormányok teljesítményét, ám a második Fico-kabinet esetében mindkettő hiányzik. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – jelenleg úgy néz ki, ha nem következik be jelentős törés a következő háromnegyed évben, akkor a Smer harmadszor is kormányt alakíthat egy év múlva. Hangos botrányok nélkülFaliújságbotrány, emissziós kvóták eladása, földlenyúlások a Tátra alatt – az első Fico-kormány tele volt az ilyen, és ehhez hasonló, nagyokat szóló skandalumokkal, több miniszternek is hasonlók miatt kellett távoznia. Az első és a második Fico-kabinet közötti egyik leghangsúlyosabb különbség, hogy hiányoznak az egész társadalmat megrázó, sokmilliós botrányok. Az ellenzék erőtlenségének egyik magyarázata is pont ez. Eddig hat minisztert és egy házelnököt akart meneszteni (erről lásd külön cikkünket), ám még az egyébként a közéleti eseményekkel napi szinten foglalkozó újságírók és elemzők számára is nehéz felidézni az okokat. Nemhogy az átlagos választópolgárnak. A kormány eddigi legnagyobb botránya a tavaly novemberi CT-ügy, ami miatt az egészségügyi miniszter mellett a parlament elnökének is távoznia kellett – igaz, utóbbi hivatalosan nem az érintettsége miatt mondott le. Pedig a közpénzeket ellenőrző civil szervezetek és oknyomozó riporterek szerint a Smerhez közeli pénzemberek ebben a ciklusban is nagyon jól jártak, a titok nyitja, hogy az „ügyek” nem annyira láthatóak. Juraj Široký cégei vagy a Jozef Brhel (egykori HZDS-es képviselő) érdekeltségi körébe tartozó vállalatok a .týždeň összeállítása alapján sokkal több közbeszerzési pályázatot nyertek, mint a Radičová-kormány idejében. Sok pénz folyik el a közösből az egészségügyi rendszeren keresztül, ám ritka az olyan jól elmagyarázható, durva lenyúlás, mint a pöstyéni CT-botrány. Reformok nélkülA Fico-kabinet a nagy rendszer-átalakításokkal is adós maradt, igaz, ilyenekből nem is ígért sokat. Az évtizedek óta elhanyagolt oktatásügyben már a harmadik miniszter regnál, eddig egyetlen jelentősebb lépést – a kisiskolák lemorzsolását – foganatosított a tárca, ám ez aligha lesz népszerű. S lehet, hogy a következő hónapokban részben vissza is vonják. A másik krónikusan „beteg” szakterület az egészségügy. Itt sem történt lényeges változás. Fico még 2012-ben megígérte, hogy rövid időn belül bevezetik az egybiztosítós modellt, ám végül ebből sem lesz semmi – elemzők szerint szerencsére, mivel ez nagyon sokba kerülhetett volna az országnak. A romakérdés – melyet minden elemző Szlovákia három legégetőbb problémája egyikének tart – szintén megoldásra vár: a kabinet még 2012 őszén „lepasszolta” a területet az ellenzéki Egyszerű Embereknek (OĽaNO). Peter Pollák kormánybiztos és a kormány egyetlen jelentősebb programot sem indított el. A legtöbb változtatás Peter Kažimír és Robert Kaliňák nevéhez fűzhető. A pénzügyminiszter még 2012-ben vezényelte le azokat a módosításokat, amelyek célja a költségvetés bevételi oldalának megemelése volt. Ennek keretében lett „hivatalosan” eltörölve a Smer által megvetett egykulcsos adórendszer (a társasági adó 19-ről 23%-ra nőtt). A belügyminiszter pedig az államigazgatás átalakítását tűzte ki célként: az ESO (ász) néven induló projekt, melytől éves szinten több 100 millió eurós spórolást várt a kormányzat, csak lassan zajlik. A változást – amely a közös ügyfélablakok sorozatos megnyitásában merül ki – a polgárok többsége nem érzékeli, arról pedig egyre kevesebbet hallani, hogy az ESO-nak köszönhetően mennyi pénzt takarít meg az állam. Nincs vitaA Smer viszonylag magas támogatottsága az ellenzéki alternatíva hiánya mellett több más okra is visszavezethető. A rövid megbízatási idejű Radičová-kormány koalíciós csatáival ellentétben a Smer belső viták nélkül kormányoz, viszonylag kedvező megítéléséhez hozzájárulhat, hogy komolyabb botrányok sem rengették meg eddig a kabinetet. Az egy évvel ezelőtti elnökválasztási fiaskó után pedig a kormánypárt megtalálta az ideális marketingeszközt: már második szociális csomagját promózza. Egy-egy csomag több társadalmi csoport számára is tartalmaz kedvezményeket, ám összességében – a költségvetés egészéhez mérten – nem kerül nagy összegbe. A pontokba szedett lista és a „pipálgatás” pedig jól kommunikálható. A Fico-kormány az első három évben szinte semmilyen rendszer-átalakítást nem vitt végbe, sokat nem is rontott el, a maradék egy évben pedig a szociális csomagokon kívül gyakorlatilag alig tesz majd valamit. S úgy néz ki, 2016-ban győz a Smer, Robert Fico pedig harmadszor is kormányt alakíthat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?