Harmadszor is életfogytiglant kapott a zempléni maffiózó

Besztercebánya |

<div>Harmadszor is életfogytiglanra ítélte &nbsp;a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság egy zempléni bűnbanda fejét, Branislav Adamčot. Bűntársa, Jozef Balog ismét 21 évet kapott, a banda másik két tagja pedig fejenként 11 és fél évet.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A Specializált Büntetőbíróságnak azért kellett újratárgyalnia Adamčo ügyét, mert a májusban hozott  ítéletet a Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilvánította. A hétfői tárgyaláson már nem a vádlott bűnössége volt a kérdés, hanem csupán a büntetés mértéke. A banda tagjait a bíróság már 2009-ben bűnösnek mondta ki bűnszövetkezet alapításában, működtetésében és támogatásában való bűnrészességért, illetve zsarolásért. Adamčot és Balogot különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért is elítélték. Adamčo a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett, többek között a helyettesítő vedőügyvéddel szembeni kifogásai miatt. Azt állította továbbá, hogy az újvároskai fegyházban töltött kilenc  év megváltoztatta őt, és jelentősen növelte a sikeres reszocializáció esélyét. Hasonló véleményének adott hangot a hétfői tárgyaláson a pszichológiai szakértő is.  A pozitív értékelés ellenére a bíróság ismét életfogytiglanra ítélte Adamčot, akinek 25 év után van lehetősége kérvényezni a feltételes szabadlábra helyezést. Adamčo az ítélettel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a szenátus elnöke elfogult, a bíróság pedig igazságtalan vele szemben. Elfogultság miatt panaszt is tett, az ítélet ellen pedig ismét fellebbezett. Védőügyvédje, Jozef Szabó elmondta: ügyfelével azt várták, hogy az életfogytiglant 25 éves szabadságvesztésre enyhíti a Specializált Büntetőbíróság. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?