Harc a pénzmosás ellen

Pozsony. Szlovákia pénzügyi szervezetei is meghirdették a harcot a pénzmosás és a terrorista szervezetek bankszámlái ellen.

Pozsony. Szlovákia pénzügyi szervezetei is meghirdették a harcot a pénzmosás és a terrorista szervezetek bankszámlái ellen. Tegnapi találkozójukon, ahol a jegybank, a bankszövetség, a pénzügyi rendőrség, az Értékpapírközpont, valamint az adó- és vámigazgatóság képviselői vettek részt, megegyeztek egy közös stratégia kidolgozásában. A pénzügyminisztérium minden érintett inrtézménynek átadja az amerikai főügyész által kiadott listát, amely a terrorizmussal gyanúsított személyek és szervezetek névsorát tartalmazza, és amelynek alapján kiszűrhetik a gyanús számlák tulajdonosait. Ahhoz azonban, hogy ezt hatékonyan tudják véghezvinni, még szükség lesz a pénzügyi tárca rendeletére is a gyanús számlák befagyasztásáról. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter szerint az említett intézkedéseket akkor is be kellene vezetni, ha biztosak lennénk benne, hogy Szlovákiában nem folyik pénzmosás, hiszen ha semmit nem tennénk ellene, hamarosan a pénzmosással foglalkozó bűnbandák célországává válhatnánk. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?