Közélet

Hamran: Legfőbb ideje, hogy megnyugodjanak a kedélyek

Legfőbb ideje, hogy ebben a viharos időszakban végre lecsillapítsuk a kedélyeket, mondta a közösségi hálón közzétett beszédében Hamran István ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitány. A rendőröket kitartásra és a tisztességes munka folytatására biztatta.
TASR

2021. szeptember 21. 16:30

Hamran István
- TASR-felvétel

„Rendkívül nehéz időszakban döntöttem úgy, hogy vállalom az országos rendőrfőkapitányi posztot. De úgy gondolom, éppen akkor kell kivenni a részünket a munkából, amikor a legnagyobb szüksége van rá a társadalomnak és főleg a rendőri testületnek” - jelentette ki Hamran, és hozzátéve, igyekszik olyan feltételeket teremteni, amelyek garantálják az állami szervek működését.

Hamran Peter Kovaříkot váltotta a poszton, aki szeptember 15-ével kérte felmentését. Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter szeptember 20-án nevezte ki Hamrant.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vlcan

A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség

Párkány

Kik voltak a párkányi csatában harcoló magyarok?

korcok

Korčok: próbálják a szlovákiai magyarok a világot egy percig a mi szemünkkel látni

A négy „víziorgonasíp” és a dombormű annyira összetartozott, hogy talán fel sem tűnne, ha egyszer csak újra ott találnánk reggel. (Kép: megyei könyvtár)

Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról! 

ez

Meg akarták tudni, milyen érzés ölni, ezért kegyetlenül meggyilkoltak egy 47 éves kőművest

v

Okos játékkal győzött a DAC Zsolnán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.