Hamran István országos rendőrfőkapitány megerősítené a rendőrségi állományt. Meglátása szerint több száz fővel, közel kétezerrel lehetne növelni a rendőrök létszámát. Javaslatát a héten szeretné előterjeszteni – jelentette be hétfőn.
Hamran bővítené a rendőrség létszámát
„Az EU-tagállamok fokozatosan növelik a létszámot, mert minden állam tisztában van azzal, hogy rendkívül törékeny a belső biztonság" - mondta Hamran, és hozzátette, felkészült állományra van szükség. Rámutatott, hogy a kiképzés nem megy egyik napról a másikra. „Szlovákiának is reagálnia kell a kialakult helyzetre. A korábbi megbeszélések alapján úgy vélem, ez így is lesz" – közölte.
Jelenleg mintegy 21 ezer rendőr van Szlovákiában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.