Ha nincs MKP, már nincs hajógyár

A választások után az MKP-n kívül megint egyetlen pártot sem fogja érdekelni, mi lesz a hajógyárral és egyáltalán a déli régiókkal Mit kellene tudatosítaniuk azoknak, akik nem akarnak választani, illetve még nem döntötték el, hogy részt vesznek-e a voksoláson?

A tét az, hogy bekerülünk-e a NATO-ba és folytatódnak-e az Európai Uniós csatlakozási tárgyalások. Ha ugyanis ebből a NATO-bővítési körből is kimaradnánk, az Szlovákiára nézve katasztrofális lenne. Már most megtapasztalhatjuk, hogy mennyire lemaradtunk azoktól a környező országoktól, amelyekkel a kilencvenes évek elején közös startvonalról indultunk, ám ők már tagjai ennek a szervezetnek. Szlovákia olyan fejlesztésekből maradt ki, amelyek éppen a NATO-tagság révén valósultak meg szomszédainknál. Nem véletlen, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal összehasonlítva nálunk a legmagasabb a munkanélküliség: végre Szlovákiának is el kell köteleznie magát a nyugati biztonságpolitikai rendszer mellett, és akkor megnő a külföldi befektetői kedv. Ami természetesen új munkahelyek teremtésével jár. Tudatosítani kell azt is, hogy a most véget érő választási ciklusban megkezdődött ugyan a közigazgatási reform és az önkormányzatok megerősítése, ám az egyelőre nem párosult a pénzelosztás decentralizációjával. Az új kormány feladata lesz a pénzügyi reform megvalósítása, amelynek elkerülhetetlen része az adóreform. És természetesen a területi felosztást is újra kell gondolni. Ezért szerintem most legalább akkora a tét, ha nem nagyobb, mint négy évvel ezelőtt.

Az eddig felsoroltak Szlovákia valamennyi polgárát érintik. Mi az, ami számunkra, magyarok számára különösen fontossá teszi a választásokat?

Az elmúlt választási ciklusban a kormány részeként az MKP megtapasztalhatta, hogy a magyarság számára lényeges kérdésekben csak magára számíthat. Ezért nem az a kérdés, hogy az MKP bekerül-e a parlamentbe vagy sem, hanem az, hogy milyen erőt képvisel majd. Minél többen leszünk, annál jobb pozícióból kezdhetünk tárgyalásokat, és annál markánsabban érvényesíthetjük programunkat. Tudjuk, sok választópolgárunk keserű szájízzel gondol a félresikerült területi felosztásra, a magyar felsőfokú képzés megoldatlanságára, a nevesítetlen földek rendezetlenségére. Ám mindig a lehetőségek, az erőviszonyok függvényében kell megvizsgálni eredményeinket, illetve kudarcainkat. Vegyük például a magyar kar ügyét: a koalíciós partnerek ódzkodása ellenére az MKP elérte, hogy a kormányprogram része legyen, a kormány jóváhagyta és pénzügyi keretet is biztosított a kar létrehozására. Más kérdés, hogy az egyetem vezetése élt akadémiai szabadságával és ignorálta a kormány döntését. Ezért most már önálló egyetem létrehozása szerepel az MKP programjában, ami viszont csak akkor tudunk megvalósítani, ha – mint már említettem – erős képviseletünk lesz a parlamentben.

Amikor az Ön neve befutó helyen jelent meg az MKP listáján, többen azt találgatták, hogy orvosként az egészségügy vagy az elmúlt években a régiófejlesztés terén végzett munkája alapján ez utóbbi lesz-e a szakterülete. Megjegyzem, mindkettőre nagy szükség lenne.

Én a komáromi régió jelöltjeként kerültem a listára, amire büszke vagyok és ezúttal is köszönöm a régió bizalmát. Azt pedig, hogy az előkelő, 12. helyre kerültem, éppen ezen régió erejének tulajdonítom, amely a magyarság egyik bástyája. Tehát nem a foglalkozásom döntött. Természetesen részt vettem az MKP egészségügyi programjának kidolgozásában. Mindnyájan tudjuk, hogy az egészségügy alulfinanszírozott ágazat, ám a közgazdászoknak is igazuk van abban, hogy rossz a pénzek elosztása, nincs hatékony felhasználás, számtalan csatornán szinte elfolyik a pénz az ágazatból. Több pénzt azonban csak akkor lesz érdemes az egészségügybe fektetni, ha elzárjuk ezeket a bizonyos feneketlen kutakat. Ehhez egyrészt versenyhelyzetet kell teremteni az egészségbiztosítók között, változtatni kell a kórházak működési struktúráján és a gyógyszerpolitikán, át kell alakítani a biztosítási rendszert és több pillérre helyezni a finanszírozást.

A régiófejlesztés terén a komáromi térség szempontjából mit tart a legfontosabbnak?

Az én kezdeményezésemnek is köszönhető, hogy az MKP programjába bekerült egy új komáromi híd építésének terve. Ez nagyot lendítene a térségen, hiszen a hozzá kapcsolódó úthálózattal rákötődhetnénk a dinamikusan fejlődő Budapest–Győr vonalra, valamint a tervezett Pozsony–Kassa közti, Dunaszerdahelyen, Érsekújváron, Nagykürtösön keresztül vezető gyorsforgalmi útra. Komárom logisztikai központ lehet, ami vonzza a befektetőket és új munkahelyeket jelent. Az úthálózat fejlesztésén kívül természetesen szükség van a környezetvédelmi infrastruktúra további fejlesztésére és a bérlakás-építési program folytatására. Mindkét területen komoly előrelépés történt az elmúlt négy évben, éppen az MKP kormányszereplésének köszönhetően. Nem szabad megengednünk, hogy ez a folyamat leálljon. Az EU-ban a régiókra helyezik a hangsúlyt, tehát nekünk is meg kell tanulni kisebb-nagyobb térségekben gondolkodni, kihasználva a pályázati lehetőségeket, a határon átnyúló kapcsolatokat.

Komáromról szólva nem kerülhetjük meg a hajógyár témáját. Gyakran éri az MKP-t az a vád, hogy nem képviselte kellőképpen a gyár és az alkalmazottak érdekeit.

Ez nem így van. Ha nincs az MKP, ma már nincs hajógyár sem. Ez persze kissé teátrálisan hangzik, de megmagyarázom. Előtte azonban felteszem a kérdést, hány olyan gyár van az országban, amelyet kétes körülmények között privatizáltak, az új tulajdonos teljesen kisíbolta azt, majd az államnak sikerült beavatkoznia és megmentenie a gyárat? Nem hiszem, hogy a komáromi hajógyáron kívül találunk ilyet. Az MKP-nek ugyanis sikerült kitalálnia és keresztülvinnie a kormányban azt a stratégiát, amely az úgynevezett új hajógyár létrehozásához és a termelés újraindításához vezetett. Hiszen a hajóépítés rendkívül speciális gyártási terület. Ha egyszer megszűnne, nem hiszem, hogy valaha is újra lehetne indítani a termelést Komáromban. Mert azt ne feledje senki: nem az volt a kérdés, hogy 2000 vagy 3000 ember dolgozik-e a gyárban, hanem az, hogy megszűnik-e vagy sem. Sokszor valóban úgy tűnhetett, hogy nem történik semmi, de a látszólagos tétlenség idején komoly tárgyalások folytak a kormányban, a többségi tulajdonossal, aki, amíg lehetett, húzta az időt. Egyáltalán nem volt könnyű meggyőzni a koalíciós partnereket sem, főleg a baloldal részéről volt gáncsoskodás, most pedig saját érdemeként kívánja feltüntetni a gyár megmentését. Nem véletlen az sem, hogy a választások előtt ismét kiéleződött a helyzet a hajógyárban, hiszen a kormánynak már nyár elején döntenie kellett volna a hitelgaranciáról. Az időhúzás már a választások előtti politikai harc része volt, hiszen ha problémák vannak a hajógyárban, az politikailag kizárólag az MKP-re vet rossz fényt. Ezért arra kérek mindenkit, ne hagyja félrevezetni magát, mert biztos vagyok benne, hogy a választások után az MKP-n kívül megint egyetlen pártot sem fogja érdekelni, mi lesz a hajógyárral és egyáltalán a déli régiókkal.