Gyengültek a kormánypártok, az MKP stabil politikai erő maradt

Az, hogy kiderülnek a legfelsőbb szintig nyúló korrupciós ügyek, nem baj, sőt pozitívumSomogyi Tibor felvételeÖn hogyan értékeli az elmúlt évet?

Akárcsak az előző évek, ez is tele volt botrányokkal. Az idei ügyek egy régebben elkezdődött folyamat végét jelzik. Az előző kormány idején a miniszterelnök megpróbálta egységesíteni a jobboldali pártokat, szervezetileg próbálta beolvasztani az egyes erőket egy olyan pártba, melynek az élén ő áll, másrészt ezzel egy időben megpróbálta szavazóiktól is megfosztani őket. Ők ezt személyes veszélyeztetésüknek tekintették, maximálisan ellenálltak. Néhány pártot sikerült felszámolnia, a kereszténydemokratákat nem. A felszámoltak vezető képviselői azóta is ellenségei Mikuláš Dzurindának. A kormányfő annak idején az SDĽ-lel fogott össze saját koalíciós partnereivel szemben több alapvető kérdésben. Ezen eljárás egyes elemei megmaradtak, és mára kiderült: így nem lehet egyesíteni a jobboldali pártokat Szlovákiában.

Dzurinda korábban integrált, most már nem törekszik kompromisszumokra, sokszor paszszív, amit az MKP többször nehezményezett.

Dzurinda „betagozó szándéka” a magyarokat nem nagyon érintette, ezzel szemben a többi partner alapvető veszélyforrásnak tekintette. A mostani koalíciót gyakran minősítik ideológiailag egységesnek. Számos területen valóban egyetértenek, és az sem baj, ha sok kérdésben nem tudnak megegyezni. Az alapvető problémát az a félelem jelenti, hogy valaki a létemre tör. Az egyes pártok igyekeznek minden eszközzel megtartani szavazóikat, hogy ne kelljen félniük saját koalíciós partnerüktől, és ez ideológiai elkülönüléshez vezet. Ezért olyan erős a KDH ideológiai fundamentalizmusa. Az ANO is azzal lépett a kormányba, hogy világos profilt kell kialakítania.

Hallani olyan véleményt is, hogy az ANO azért kormánytag, hogy Pavol Rusko törleszthesse tartozásait, sokan gyanús múltat emlegetnek...

Egyetértek, egyáltalán nem biztos, melyik olvasat a jó, ezért az ANO lényegében olvashatatlan.

Ön szerint hogyan illenek a képbe a botrányok, az abortuszügy, az NBÚ-igazgató esete, a csoportocska?

Kettéválasztanám ezeket. Voltak ideológiai botrányok, ilyen az abortuszügy. Ez nem is nevezhető botránynak, inkább ideológiai elkülönülés a politikában. Más lapra tartoznak a belső hatalmi harcok megnyilvánulásai különböző botrányok formájában. Mindegyik fél figyelte, hogy a másikra milyen törvénysértések bizonyíthatók rá, vagy hogyan lehet a másikat hatékonyan, a választók számára hihetően megvádolni. Lényegében mindezt egészségesnek tartom. Nem baj, ha a kormányon belül is kiderülnek az esetleges törvénysértések, és erre a partnerek, nem pedig az ellenzékiek mutatnak rá. A gond az, ha a botrányokat nem oldják meg sem párton, sem a koalíción belül. Gyanúsítgatás volt, de nem derült ki az igazság. Ez oda vezetett, hogy a kritikákat megfogalmazók kezdtek leszakadozni pártjuktól, elindult egyfajta fragmentálódás az ANO-ban és az SDKÚ-ban is.

Tehát bármennyire is hangoztatták, hogy nem minden platform vezet szükségszerűen pártszakadáshoz, kiderült, hogy Szlovákiában a platformok nem képesek létezni?

A platformok csak akkor létezhetnek, ha az adott párt befogadó természetű, ha belső sokszínűségre tör, és kialakítja azokat a mechanizmusokat, melyek a sokrétűségen belül képesek egységes politikai döntéshozatalra. A nagy néppártokra ez jellemző. Csakhogy ehhez megfelelő politikai kultúra kell.

Meg hogy ne egyetlen emberre épüljön a párt.

Igen. Legalább néhány kulcsember, integráló személyiség szükséges, akik képesek megtalálni az egyes platformok számára elfogadható megoldást. Ez már az SDKÚ-ról sem mondható el.

Az idei esztendő megdöbbentő felismerése, hogy a Szlovák Információs Szolgálattal nincs minden rendben, módszerei kísértetiesen hasonlítanak a volt ŠtB-s praktikákhoz. A polgárok biztonságban érezhetik magukat?

Úgy tűnik, nem. A mai napig nem lehetünk biztosak abban, hogy a titkosszolgálat hatékonyan működik. Sajnos azt sem cáfolta senki meggyőzően, hogy a SIS-t politikai célokra használják, hogy nem léteznek politikai összefonódások.

Korrupció viszont biztosan létezik a politikusok között is, gondoljunk csak Gabriel Karlín ügyére, akit csúszópénz átvétele közben füleltek le.

Az, hogy kiderülnek a legfelsőbb szintig nyúló korrupciós ügyek, nem baj, sőt pozitívum: az ilyen botrányok a demokrácia erejéről tanúskodnak. A demokráciát mindenhol esendő emberek alkotják. A demokrácia fejlettségét nem az mutatja, hogy nincs benne korrupciós botrány, mert az csak azt jelenti, hogy nem derül ki. Korrupció kisebb-nagyobb mértékben mindenhol van. Gyengeségre utal viszont, ha a leleplezés után az ügyeket nem vizsgálják ki rendesen, és a bűnösöket nem vonják felelősségre.

Nálunk viszonylag kevés látványos eset derül ki, az igazságszolgáltatásról pedig kár beszélni. Ennyire gyenge a szlovákiai demokrácia?

Úgy tűnik, jócskán van behoznivalónk. A jogi szabályozás éppen változófélben van, remélhetőleg hamarosan javul a helyzet.

Idén is volt országértékelő államfői beszéd, idén is csalódást okozott. Ez miről tanúskodik?

Ott, ahol közvetlenül választják az államfőt, olyan elnök van, amilyet a polgárok megérdemelnek.

Vagyis ahol az ország első embere kommunista múltú, és ahol a kommunista párt népszerűsége egyre nő, ott az emberek még mindig a múlt rendszert siratják? Nem tudjuk túltenni magunkat a múlton?

Részben. Másrészt az is fontos, hogy egy konkrét személyiség – függetlenül a múltjától – mit tud felmutatni. A visegrádi országokban úgynevezett gyenge államfők vannak: végrehajtó hatalmuk vagy nincs, vagy minimális. Nem rendelkeznek jelentős hatáskörrel. Az államfői hatalom elsősorban demonstratív. Ennek az a lényege, hogy amit az elnök mond, az a nyilvánosság elé kerül, minden állásfoglalása közbeszéd tárgyává válik. Ez óriási hatalom, mellyel tudni kell élni. Alapvető alkotmányos értékeket kell képviselnie és védelmeznie, ez teremti meg az államfő iránti bizalmat. Ez eddig Szlovákiában nem sikerült.

A Magyar Koalíció Pártja is eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött. Az egyik legemlékezetesebb jelenség az uniós népszavazás körüli botrány és az eurohimnusz ügye volt. Az MKP ezt jól kezelte? Ártott a párt hírnevének?

A tavaszi nem éppen sikeres hónapok után az MKP kikerült abból a hullámvölgyből, melybe a nyár elejére belesodródott. Egyrészt már júniusban ügyesen kommunikálta a botránycsomagot, másrészt ősszel olyan botrányok törtek ki, melyek még a tavasziakat is elfeledtették.

A lehallgatások lényegében segítettek túlélni Csáky Pálnak?

A lehallgatások és Dzurinda csoportocskája. Az MKP-nak nagy szerencséje volt.

Eredményeket is fel tud mutatni a magyar párt. Ön szerint természetes, hogy elfogadták a magyar egyetemről szóló jogszabályt és a földtörvényt, illetve, hogy sikerült végre lezárni a státusügyet, vagy jogosan beszélünk sikerekről?

Ez egy hosszú folyamat eredménye, mely sok-sok erőfeszítéssel járt. Annak is köszönhető, hogy az MKP az őszi botránycsomagból kimaradt, és meglehetősen stabil tagja volt a kormánynak. Számos politikai törekvését éppen annak köszönhetően tudta megvalósítani, hogy a politikai küzdelmek nem közte és a többiek között zajlottak. Míg partnerei meggyengültek az egymás közötti és a saját párton belüli harcban, az MKP súlyánál fogva, stabil, megbízható erőként teljesíthette programját.

2003-ban mintha kissé megtört volna a jég a szlovák–magyar kapcsolatokban. Korábban gusztustalan magyarellenes hangulatot keltettek a parlamentben, idén viszont az utolsó ülésen még a HZDS-es Viliam Veteška is magyarul kívánt kellemes ünnepeket. Ez már az új politikai kultúra megnyilvánulása?

Az 1989 utáni folyamatot tanulásként is szokták jellemezni, azaz hogy megtanulunk politikailag is másként viselkedni. Időről időre ennek gyümölcseit látjuk. A szlovákság a magyarokat egyre gyakrabban tekinti a politikai rendszer természetes részének: az MKP-s miniszterek az egész országért felelősséget vállalnak. A bizalom kölcsönösen építődik fel. Pavol Hrušovský házelnök 2003-as újévi beszéde, melyben részletesen szólt a magyarkérdésről, és melyben megkondította a megbékélés harangjait, megjelent nyomtatásban is, és a különböző gyűléseken a KDH elnöke osztogatta, sőt dedikálta azt. Az így terjesztett füzetecske három nyelven – szlovákul, angolul és magyarul – tartalmazta a beszédet, ami jelképes értékű.

Mit vár az új esztendőtől?

Az uniós csatlakozás és a vámhatárok megszűnése óriási kihívás lesz számunkra. Kiderül, hogy az egyes tárcákon belül elindított reformok mire elegendőek, mennyire teszik versenyképessé az országot. Jövőre a verseny csak megkezdődik, később fog kiéleződni, és akkor üt majd az igazság órája. 2004-ben délen is eltűnnek a határok, ami az itteni magyarság, kultúra, gazdasági és közélet szempontjából meghatározó lesz, és mindenképpen jótékonyan hat majd nemzetiségi életünkre.

Magánemberként mit vár 2004-től?

További szakmai előrehaladásra vágyom, de még ennél is jobban szeretném, hogy szeretteimmel ne kevésbé szeressük egymást, mint az elmúlt évben, és ugyanezt kívánom embertársaimnak is!