Gröhling bízik benne, hogy a jövő héttől visszatérhetnek a diákok az iskolába

Branislav Gröhling
Pozsony |

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter reméli, hogy a jövő héten nemcsak az alapiskolák első és második évfolyamos diákjai, hanem az idősebbek is visszatérhetnek az iskolapadba – jelentette ki a miniszter a járványbizottság keddi ülése előtt.

Gröhling elképzelhetőnek tartja, hogy az alapiskolák felsőbb évfolyamai, valamint a középiskolások egy tesztelést követően térjenek vissza az iskolába. Arról, hogy ez ügyben miként dönt a járványbizottság és a kormány, szerda reggel tájékoztat.

„Sok érvvel készültünk, amelyekkel meg akarjuk győzni a kollégákat a pandémiabizottság ülésén” – mondta a miniszter. Hozzátette: tudatában van, hogy számolni kell az epidemiológiai kockázatokkal, ugyanakkor figyelembe kell venni az oktatás fontosságát és a jelenlegi helyzet huzamosabb fenntartásának várható következményeit is.

Henrieta Hudečková epidemiológus bevallása szerint szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az iskolákat már jövő héten megnyithatják. „Nem tudom elképzelni, hogy erre ténylegesen sor kerülhet, viszont sürgősen megoldást kell találni. Számomra a legfőbb prioritás, hogy a gyerekek a lehető leggyorsabban visszatérhessenek az iskolákba, természetesen az összes higiéniai és biztonsági előírás szigorú betartása mellett” – tette hozzá.

Ján Mikas tiszti főorvos az ülés előtt elmondta, úgy véli, a jelenleg érvényben lévő korlátozások elég szigorúak, csak be kell őket tartani. Mint mondja, megérti, ha az emberek már elfáradtak, ráadásul a lockdown ellenére sem javul a hazai járványhelyzet. Úgy gondolja, a szabályok betartását szigorúbban kéne ellenőrizni.

Mikas nem tartja valószínűnek, hogy enyhíteni fognak az intézkedéseken, hiszen ezt a jelenlegi járványügyi mutatók sem teszik lehetővé. A tiszti főorvos egyelőre nem kívánt véleményt nyilvánítani Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter felvetéséről, amely szerint SMS-üzenetben kéne engedélyt kérni a lakhelyünk elhagyására.

Richard Sulík (SaS) nem támogatja Krajčí javaslatát. „Személy szerint hülyeségnek tartom” – jelentette ki a járványbizottság ülése előtt.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?