Gorilla-ügy: eljárás indulhat Lipšic ellen

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Több feljelentés érkezett tavaly decemberben Daniel Lipšic volt belügyminiszter ellen, egy részük a Gorilla-üggyel kapcsolatos – tájékoztatott tegnap a Hospodárske noviny gazdasági napilap.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Több feljelentés érkezett tavaly decemberben Daniel Lipšic volt belügyminiszter ellen, egy részük a Gorilla-üggyel kapcsolatos – tájékoztatott tegnap a Hospodárske noviny gazdasági napilap. Értesülései szerint több vétség miatt is felelősségre vonnák a volt tárcavezetőt, többek közt hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.

A napilap szerint Lipšicet egy blogja miatt jelenthették fel, amelyben jelezte, hogy a Gorilla-ügyben érintett Penta pénzügyi csoport egyik vezetője, Jaroslav Haščák kenőpénzt fizetett Jirko Malchárek egykori gazdasági miniszternek.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tegnap kijelentette: nem igaz, hogy Lipšic ellen eljárást folytatnának, szerinte semmilyen ügyben sem gyanúsított. Azt ugyan beismerte, hogy több feljelentés is érkezett ellene, de jelenleg csak azt vizsgálják, hogy megalapozott-e a bűnvádi eljárás megkezdése. Gašpar hangsúlyozta, mindezt a Gorilla-ügy felgöngyölítésén dolgozó nyomozócsoport vizsgálja, amit még Lipšic állított fel. Radoslav Procházka (KDH) képviselő szerint botrányos lenne, ha a Gorilla-ügy kapcsán Lipšic ellen bármiféle eljárást kezdeményeznének. „Ez ugyanolyan forgatókönyv lenne, mint Malina Hedvig esetében. Mivel nem tudják megoldani a bűntényt, teljesen rossz irányból közelítik meg a dolgot” – mondta Procházka. Lipšic a KDH jelöltjeként volt az előző kormány belügyminisztere, jelenleg az Új Többség (NOVA) elnöke. Tavaly ő kezdeményezte a Gorilla-ügy kivizsgálását. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?