Gorilla: sok tanút meghallgattak, de nincs bizonyíték

Pozsony |

<p>Tavaly júliustól körülbelül 30 embert hallgattak meg tanúként a Gorilla-üggyel kapcsolatban az illetékes nyomozócsoport tagjai, egyelőre azonban nem sikerült olyan bizonyítékot találniuk, amely alapján korrupció miatt bárki ellen is vádemelési javaslatot tehetnének.</p>

Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet Dušan Kováčik speciális ügyész készített a bő egy évvel ezelőtt felállított nyomozócsoport eddigi munkájáról. A jelentést Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter ismerteti a parlamentben.

A nyomozócsoport tájékoztatása szerint az utolsó fél évben megvesztegetés és zsarolás gyanúja miatt három feljelentést tettek. Az egyik eljárás azzal függ össze, hogy képviselők állítólag kenőpénzt fogadtak el cserébe azért, hogy megszavazzanak a Rudolf Zajac korábbi egészségügyi miniszter által előterjesztett törvényjavaslatokat.

Zsarolással Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) második kormányának tagjait gyanúsítják azért, mert állítólag a pozsonyi repülőtér tervezett privatizációja kapcsán nyomást gyakoroltak Pavol Prokopovičra, a közlekedési tárca akkori vezetőjére.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?