GLOBSEC – Fico: A biztonság minden téren kulcsfeltétel

Pozsony |

<p>A biztonság minden téren kulcsfeltétel, beleértve a gazdasági fejlődést is, nem szabadna adottnak venni - hangoztatta Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, az idén nyolcadszor megrendezett GLOBSEC-konferencián.</p>

Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumát megnyitva Robert Fico arról beszélt: két évtizedes fennállása óta Szlovákia olyan felelősségteljes országgá fejlődött, amely bizonyította, hogy képes a stabilitás és a fejlődés útját járni, képes megtéríteni az adósságait, és egyidejűleg szolidaritást mutatni azok irányában, akiknek arra szüksége van.

    Rámutatott: Szlovákia intenzív erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közkiadásainak deficitje idén 3 százalék alá csökkenjen. "Egy olyan klubnak vagyunk a tagjai, amelyben megegyeztek a játékszabályokról, és ezeket be is akarjuk tartani" - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: a konszolidációs törekvések megvalósítása során nem szabad figyelmen kívül hagyni a (gazdasági) növekedés és a foglalkoztatottság-növelés elsődlegességét.     A biztonság- és külpolitikai fórum a megnyitó után a visegrádi négyek külügyminisztereinek felszólalásával folytatódott.     A 2005 óta minden évben megrendezett, a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által szervezett találkozó idei évadára hatvan országból több mint 650 vendég érkezett, köztük több kormányfő és miniszter, valamint az OECD, az EBESZ és az ENSZ képviselői.     A szombatig tartó konferencián a résztvevők azokról a lépésekről egyeztetnek, amelyeket Európának és Amerikának meg kell tennie, hogy visszaszerezzék vezető szerepüket a világban, konszolidálják gazdaságaikat és javítsanak versenyképességükön. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?