Gázos kormányzati kampány

Pozsony |

Mégsem drágul januártól a gáz, a Szlovák Gázművek (SPP) csak három hónappal a választás után, júniustól emeli az árat. A gazdasági minisztérium javaslatát szerdán jóváhagyta a kormány, az ellenzék szerint ez is a választási kampány része.

Az ország fő gázszolgáltatója, a Szlovák Gázművek már december elején bejelentette, hogy januártól átlagosan 5 százalékkal emeli a gázdíjat. Ondrej Šebesta, az SPP szóvivője ezt akkor a világpiaci árak látványos növekedésével magyarázta, amit be kell építeniük a díjszabásukba. Mára változott a helyzet.

„A kormány él azzal a jogával, hogy a gázművek egyedüli részvényeseként beleszólhat az árképzésbe. Az SPP igazgatótanácsát felszólítjuk, hogy a 2019/2020-as fűtési szezonban ne emelje a lakossági gázszolgáltatás árát”

– nyilatkozta Peter Žiga gazdasági miniszter. Mivel a fűtési szezon május 31-én ér véget, az SPP ügyfelei jövő júniustól fizetnek majd többet a gázért. Žiga azt sem zárja ki, hogy – tekintettel az SPP domináns helyzetére – a kisebb gázszolgáltatók is követhetik az SPP példáját, és januártól ők sem emelik meg a gáz árát.

Az ellenzéki SaS parlamenti képviselője, Karol Galek szerint a kormány a jövő februári parlamenti választás kampányába a domináns energiaszolgáltatót is bevonja. Az SPP az előzetes számítások szerint nagyjából 10 millió eurós bevételtől eshet el az áremelés későbbre halasztása miatt.

„A döntésünknek semmi köze a választáshoz”

– állítja ugyanakkor Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, aki szerint állítólag csak azt szeretnék elkerülni, hogy a magasabb gázár miatt a lakosság ne térjen át a levegőt jobban szennyező fafűtésre.

Hogy a kormány döntésének köszönhetően mekkora összeget takaríthatnak meg a háztartások, az függ a fogyasztásuktól is. Ľubomír Jahnátek, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnöke pár napja elismerte, hogy az említett 5 százalékos drágulás csak az átlag. Azoknak, akik a gázt csak főzésre használják, vagyis a D1-es fogyasztói kategóriába (1000 kWh-s fogyasztásnál) tartoznak, és a vizet is gázzal melegítőknek (D2, 10 ezer kWh-s fogyasztásnál) Jahnátek szerint az SPP januártól egyáltalán nem emelte volna a gázszolgáltatás árát. Akik azonban gázzal is fűtenek (D3, 30 ezer kWh-s fogyasztásnál), azoknak átlagosan a tizedével nőttek volna az éves kiadásaik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?