Gazdag program, éles vita

A Párkánytól alig kőhajításnyira fekvő pici falucska talán az egyetlen az országban, amely Gyurcsó István szlovákiai magyar költőnek szobrot állított. A költő 1984-ben hunyt el, s noha Pozsonyban alkotott, Dunaszerdahelyen élt, szülőfalujában, Garamkövesden helyezték örök nyugalomra. Halála után, immár tizedik alkalommal rendezték meg a lassacskán fesztivállá terebélyesedő kulturális napokat, melyhez a lehetőségekhez és az anyagiakhoz képest idén színes program társult. Csütörtökön délután a Hogyan tanítsunk szlovákiai magyar irodalmat című szimpóziumra került sor, melynek keretében Szeberényi Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, továbbá Pénzes István és Hajtman Béla gyakorló tanárok mondták el véleményüket. Sajnos ez a fórum nem pontosan arról szólt, amit a cím alapján elvárhattunk volna, a jelenlévő pedagógusok gyakorlati, szakmai tanácsokat vártak. Ehelyett – főképp Szeberényi Zoltánnak köszönhetően – egy meglehetősen fárasztó és terjengős álvita bontakozott ki arról, van-e szlovákiai magyar irodalom? Történt mindez Németh Zoltánnak egy tavaly megjelent tanulmánya kapcsán, melyben a szerző azt állítja, hogy az identitás- és magyarságtudat nem poétikai, nyelvi vagy esztétikai kategória, ezért ezekkel a szempontokkal a megírt művek viszonyrendszerében – akár a magyar, akár a világirodalomról van is szó –, nem lehet mit kezdeni, értéknek pedig nem feltüntethetők. Nem tagadja tehát a szlovákiai magyar irodalom, mint kategória létét, de úgy véli, hogy ez alapján nem lehet megítélni a művek színvonalát.

Szeberényi ennek ellenére mindvégig támadta Némethet, azt a benyomást keltve ezzel, hogy félreérti Németh Zoltán alapállását.

Hogy van-e szlovákiai magyar irodalom, az nálunk 10-15 évente rendszeresen felvetődik, mondta Tőzsér, szerinte ez a kifejezés nevezéktanilag használható, elfogadható, ám ez csak abban a korszakban jelentett igazán többet a puszta elnevezésnél, amikor a határok légmentesen záródtak, s a szlovákiai magyar irodalom a kortárs magyar irodalomból szinte semmit sem kaphatott. Nem beszélve arról, hogy a magyarországi írók zöme akkor szintén sínylődött – s a világirodalom is a szlovák és a cseh irodalmon keresztül szűrődhetett csak be, gondoljunk az ötvenes évekre, a hatvanas évek legelejére. Tőzsér ugyanakkor világosan bemutatta mindazokat az áramlatokat és irodalomtudományi iskolákat és alkotóműhelyeket, az avangardtól a neoavantgardon keresztül egészen a posztmodernig, amelyek esztétikájában is korszerűbbé, egyszersmind egyetemesebbé tették a szlovákiai magyar irodalmat is. Említette az Új Symposiont, a Mozgó Világot, és a Párizsi Magyar Műhelyt is. Pénzes István tanár a hazai gyermek- és ifjúsági irodalomnak az alapiskolai tananyagban való előfordulásának gyakoriságát vette górcső alá. Ami van, az egyelőre nagyon kevés. Hajtman Béla lényegben elismételte a már a lapunkban is közölt módszertani esszéjének főbb érveit. Elmondta, hogy az új tanterv szerint a nem túl gazdag anyagból inkább kevesebbet kell átvenni, de azt jól kell tanítani. Sajnos a tanterv szerint is kevés idő jut ay irodalomra. Épp ezért szerinte élővé kell tenni az irodalomórákat, akár kortárs költők, írók meghívásával, sok játékkal, humorral, akár vitákkal, s nem akadémikussá, komolykodóvá, holt anyagot magoltatóvá merevíteni a tantárgyat. Hajtman szerint a jelenlegi irodalmárok, írópalánták már nem szeretik a rezervátumlétet, ezért is gyanús számukra a szlovákiai magyar irodalom-elnevezés. A fórum résztvevői végül is abban egyeztek meg, azt, hogy ki milyen nemzetiségű, nyelvű írónak vallja magát, azt minden esetben a szerzőre kell bízni. Fórum után Csicsay Alajos szerkesztő mutatta be az Ister-Granum Eurorégió irodalmi antológiáját, amelyben olyan rangos hazai szerzők is szerepelnek, mint például Barak László, Németh Zoltán, M. Csepécz Szilvia vagy N. Tóth Anikó. Az estet az Esztergomi Klubszínpad fellépése zárta. Másnap, azaz pénteken került sor a szavalóversenyre, amelynek egyetlen feltétele az volt, hogy az előadó szlovákiai magyar költő, író művével lépjen a közönség elé. A verseny immár hagyománnyá vált, idén is szép számban szerepeltek az előadók, többen jöttek Magyarországról is. Természetesen Gyurcsó-versek is elhangzottak, de Barak-, Kulcsár-műveknek is tapsolhatott a közönség. Balázs F. Attila, a zsűri elnöke szerint a versenyzőknek szakmailag még fejlődniük kell, rengeteg a csiszolatlan gyémánt, a kiforratlan tehetség. A fejlődésüket az AB-ART kiadó úgy szeretné segíteni, hogy szavalóknak való tematikus szöveggyűjteményt tervez. A verseny két kategóriában zajlott, a fiatalabb versenyzők legnagyobb hiányossága a nem megfelelő szövegválasztás volt. Nagy örömöt okozott a magyarországi zsűritag, Bakai Ferenc véleménye, aki szerint a szlovákiai versenyzők általában sokkal szebben beszélnek magyarul, mint a magyarországiak. A végeredmény: a felső tagozatos alapiskolások és a nyolc osztályos gimnáziumok tanulói közül Szabó Donáta és Mátyás Anikó – mindketten a komáromi Selye János Gimnázium tanulói – kapta – megosztva – az első díjat, a másik kategóriában pedig Veres Erika a Párkányi Magyar Tannyelvű Gimnázium és Fazekas Réka a komáromi Selye János Gimnázium tanulói osztoztak az első díjon. A Gyurcsó Napok résztvevői tisztelegtek a költő sírjánál és megkoszorúzták a szobrát. Az ünnepségen jelen volt Czimbalmosné Molnár Éva, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, továbbá Huszár László, a dunaszerdahelyi Gyurcsó Alapítvány elnöke is. A gálaműsor keretében Huszár László adta át azt a pénzjutalmat, amellyel minden évben a tehetséges fiatalokat támogatják. Az idei jutalmazott ifj. Keszegh Pál, garamkövesdi fiatalember, a párkányi gimnázium diákja lett. A gálaműsorban fellépett a Kicsi Hang énekegyüttes, Sotkovszky Lajos énekes, zenész valamint a Csemadok párkányi alapszervezetének Szivárvány Énekkara is. A színvonalas gálaműsor utána Barak László, Balázs F. Attila és M. Csepécz Szilvia tartott kerekasztal beszélgetést. A jó program mellett a szervezés színvonala hagyott maga után némi kívánnivalót, ügyesebb szervezéssel, az üresjáratok, kínos rögtönzések elkerülésével ez a fesztivál valóban rangossá nőheti ki magát.