García Perez: Elkerülhetetlen a Smer és a Hlas tagságának felfüggesztése

Robert Fico Peter Pellegrini

Elkerülhetetlen lépés a Smer és a Hlas tagságának felfüggesztése az Európai Szocialisták Pártjában (PES) – mondta csütörtök este Iratxe García Perez, az Európai Parlament szocialistákat és demokratákat tömörítő képviselőcsoportjának (S&D) vezetője.

Az Európai Parlament második legnagyobb frakciójának vezetője elmondta, az S&D a jövő héten felfüggeszti a Smer három képviselőjének tagságát. Monika Beňová, Robert Hajšel és Katarína Roth Neveďalová tagja az S&D szlovák delegációjának.

„A PES alelnökeként támogattam a döntést. Ez a lépés elkerülhetetlen. Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának elnökeként a jövő héten foglalkozni fogok a szlovák képviselők ügyével” – fogalmazott García Perez a közösségi médiában.

Az EP szocialistákat és demokratákat tömörítő képviselőcsoportja sajtóközleményben jelentette be, hogy üdvözli és támogatja az Európai Szocialisták Pártja (PES) elnökségének egyhangú döntését, miszerint felfüggesztik a Smer és a Hlas tagságát.

„Ez a lépés reakció arra, hogy koalícióra lépnek a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párttal. A három párt által aláírt megállapodás nincs összhangban a szocialisták és szociáldemokraták európai családjának progresszív értékeivel és elveivel. A Smer és a Hlas vezetőinek a közelmúltban nyilvánosan tett kijelentései és nyilatkozatai az oroszok Ukrajna ellen indított háborújával, a migrációval, a jogállamisággal és az LMBTQ közösséggel kapcsolatban komoly aggodalmakat keltettek, és nincs helyük egy progresszív pártcsaládban” – olvasható az S&D képviselőcsoport hivatalos közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?