Zelenszkij: Ha Ukrajna elesik, Európa is elesik! (GALÉRIA+VIDEÓ)

tüntetés pozsony ukrajna

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés terén, ahogy több európai nagyvárosban is emberek ezrei gyűltek össze az Ukrajna melletti szimpátiatüntetéseken. A demonstrációkon az ukrán elnök Volodimir Zelenszkij is felszólalt.

A pozsonyi téren jelentős tömeg gyűlt össze, hogy kinyilvánítsa Ukrajna melletti kiállását és elítélje az orosz agresziót. Az emberek a szlovák nemzeti felkelés emlékművétől egészen a régi vásárcsarnokig töltötték meg a teret, több ezren tüntetnek. Az eseményen jelen van Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök is.

Galéria

A tüntetés szónokai Hitlerhez hasonlították Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Többen Ukrajna támogatására szólítottak fel. A színpadon beszédet mondott egy férfi, aki még évekkel korábban menekült el Ukrajnából.

A téren összegyűlt tömegben az emberek főleg ukrán zászlókat tartanak, de látni uniós lobogókat is. A transzparenseken az Ukrajna melletti kiállást fogalmazzák meg a tüntetők. A tüntetésen jelen van Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter is.

A tömeg kifütyülte az orosz inváziót el nem ítélő ellenzéki politikusokat, amikor az egyik szónok megemlítette őket.

Ezt követően Heger beszédet mondott, majd Volodimir Zelenszkij bejelentkezése következett.

 

Zelenszkij a videó-felszólalásában, amelyet európa több városában, így például a Prágában, a Vilniusban, a Párizsban és a Frankfurtban rendezett tüntetéseken is közvetítettek, arról beszélt, az orosz agresszió nem csak Ukrajnát fenyegeti, hanem egész Európát. „Ha Ukrajna elesik, Európa is elesik” – jelentette ki. Egyben arra kérte a demonstrálókat, egy perc csenddel emlékezzenek meg a harcokban elesett katonákról és a háború civil áldozatairól. Arra kérte az európai polgárokat, ne legyenek csendben, menjenek az utcákra és támogassák Ukrajnát. Arról beszélt, ha országa győz a háborúban, az a demokratikus világ győzelme lesz. „A fény győzelme a sötétség felett, a szabadság győzelme a szolgaság felett” – mondta.

Eduard Heger (OĽaNO) szlovák miniszterelnök a felszólalásában Volodimir Zelenszkijt méltatta. „Ma már mindenki láthatja azt a szörnyűséget, amelyet Vlagyimir Putyin követ el. Az ukránok nem csak magukért, hanem értünk, értem és érted, a gyermekeinkért és a mi jövőnkért is harcolnak” – mondta a szlovák miniszterelnök. Hozzátette, a 21. században nincs helye a háborúnak.

Az eseményen felszólalt Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter is. Arról beszélt, Zelenszkijt és az ukrán nép a hősiességéről tett bizonyságot. Egyben megköszönte, hogy a szlovák társadalom szolidaritást mutat Ukrajnával, amikor háború elől menekülő emberek ellátásában segít. Arra szólította fel Vlagyimir Putyint, állítsa le a háborút. Beszédet mondott Ivan Mikloš korábbi pénzügyminiszter is, aki 2016 áprilisától az ukrán miniszterelnök gazdasági főtanácsadója és az ukrán reformok támogatásáért felelős stratégiai tanácsadó csoport társelnöke volt. Mikloš szigorúbb szankciókat követelt. „Azonnal le kell állítani az orosz földgáz és kőolaj európai vásárlását, azonnal ki kell zárni a SWIFT-rendszerből az összes orosz bankot, mind a 300 pénzintézetet” – mondta azzal, hogy ennek az árát nekünk is viselnünk kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?